Kincsek a lomok között: éledezik a lengyel piac

Az elsőn, május 10-én – mesélik az eladók is – több ezren voltak a napsütéses időben. Azóta volt egy esős vasárnap, amikor ki-be pakolgatott az a néhány tucat árus, és amikor mi is megáztunk. Legutóbb viszont igazi tavasz volt, jó kis széllel: le-fel vették az emberek a kabátot. És a maszkokat. A veszprémi lengyel piacon néztünk körbe.

„Kérem, maszk nélkül ne menjenek be! Ha nincs maszk, ott, a bejáratnál akár vehetnek is” – igazít el udvariasan a jegyárus hölgy. Nem is kérdés, betartjuk a szabályokat, maszk fel, bármennyire kényelmetlen mindez. Közben egy türelmetlen autós centiméterekkel kerüli el a hölgyet, aki rutinosan lép egyet jobbra, majd nyújtja a parkolójegyet a következő vendégnek.

Bent végre a hónapok óta várt parádé. „Testvérem, vigyed el ötbe! De nekem mindegy… Na, négy?” – mondja a régen elillant vevőjelöltnek az árus, aki akár a Macskajaj című legendás Kusturica-filmben is kaphatott volna néhány mondatot. Néhány méterrel odébb, a kollégájánál minden van, de tényleg. Régi mobiltelefonoktól a DVD-ken át a le­lakott és sokat megélt sportcipőkig. Egy hozzáértőnek tűnő idősebb férfi egy német nyelvű Bibliáról kérdezi. Az, hogy a nagymamájáé volt, erős, de megköttetik a mindkét fél számára előnyös üzlet.

„Itt az ágytál, amire vágy­tál!” – kiált át később a soron egy másik lomis a haverjának. Nevetést csal sokak arcára a mondat. Odébb kizárólag régi, „almás” telefonok. Fura így a földön, dobozokban látni a nem is olyan régen komoly státusszimbólumnak számító, mára lommá minősült telókat. Ami viszont meglep: egyre komolyabb, minőségi kerékpárokat vehetünk a veszprémi lengyel piacon. Régebben is találkoztam új korukban milliós bringákkal, de most vannak hozzáértő árusok, akikkel el is lehet beszélgetni minderről. Nem zavarja őket, hogy hülyének tűnő kérdéseket teszek fel, annak ellenére sem, hogy most nincs napirenden egy komolyabb bringa vásárlása.

Persze az is szakember volt, ha úgy tetszik, aki nem tudott megállapodni egy koloniál­szekrény ügyében: „Ennyié’ a bótba is megveszem!” – érkezett a replika. Amiben tulajdonképpen igaza van, hiszen nem a „bóti” árakért jövünk ki a piacra. Ráadásul az igazi kereskedőnél alapvetés, hogy alkudozunk. Ő elhiteti velem, hogy milyen jól jártam, én pedig elhiszem, és mindenki boldog a nyugat-európai lommal. Amiben azonban hétről hétre kincsekre lelhet az, aki nem viszolyog mindettől.

Közben veszek egy mosható, apró koponyákkal díszített maszkot a kisebbik fiamnak, aki szerint a maszkok „maradnak”. Valahogy úgy mondta legutóbb, hogy olyan lesz a maszk, mint a sál vagy a kesztyű. Jó, ha a fiókban marad. Egyébként valóban sokakon ott van ez az egészségügyi kiegészítő, hordják az emberek becsülettel.

Sorban állva kürtőskalácsért arról diskurál két férfi, hogy mikor szüntetik meg már végre azt, hogy 9 és 12 között csak a 65 év felettiek mehetnek be a legtöbb boltba. „Látod, itt ez sincs, ezért is jó ez vasárnaponként!” – mondja az egyikük.

Veszek még egy kiló magyar epret, amely, ha behunyom a szemem, a régi nyarakat juttatja eszembe. Azokat, amikor még nem voltak korszakváltó járványok. Kifelé intek a jegyárus hölgynek, ömlik befelé a nép: „Kérem, maszk nélkül ne menjenek be!” – szól oda egy párnak.