Számíthatnak egymásra a pápai klub tagjai

Már nagyon várjuk, hogy újra találkozhassunk – hangsúlyozta Hörömpöly Imréné, Rózsika, a Rákbetegek Országos Szervezete pápai Megújulás Klubjának vezetője.

Polgár Bettina

A Megújulás Klub tagjai várják, hogy újra találkozhassanak Fotó: archív

Rózsika elmondta, nagyon sok programjuk elmaradt az utóbbi időben, többek között kirándulások, színházi előadások és egy könyvbemutató, de a járvány kitörése óta nem járhatnak terem- és vízi tornára sem, illetve nem tudták megszervezni a hagyományos egészségvédő napot.

A klubvezető hangsúlyozta, mindenkivel tartja a kapcsolatot, folyamatosan érdeklődik a tagok hogyléte felől. – A klubtagság körülbelül negyede van csak fent Facebookon, ott alakítottunk ki egy csoportot, ahol naponta látom, ki hogy van. Emellett rendszeresen indítok körtelefont, először azokat hívom, akik nincsenek fent a közösségi oldalon – tette hozzá Rózsika.

Mint mondta, az alapbetegségből adódóan jelenleg egy klubtagjuk beteg, egy pedig kezelésre jár. – A legnagyobb gond azoknál van, akik egyedülállók. Senki nincs magára hagyva, a gyerekek, a szomszédok rendszeresen keresik őket, csak aki eddig is egyedül élt, de jött tornára, járt a klubba, találkozott az ismerősökkel, annak most nem könnyű – jegyezte meg a Megújulás Klub vezetője. Hozzáfűzte, a klub orvosával, Bagoly Katalin onkológussal is rendszeresen beszélnek, tartják a kapcsolatot.

Rózsika kifejtette, a járványhelyzetben heteken át folyamatosan maszkokat varrt, melyekből több helyre juttatott, a klubtagoknak is. – Jelenleg 45 tagot számlálunk, és több településen eloszlik a klubtagságunk – fűzte hozzá.

A Megújulás Klub tagjai várják, hogy újra találkozhassanak Fotó: archív

Elmondta, több programjuk is kilátásban van, amik közül legalább egyet szeretnének megtartani, ha a járványhelyzet enyhülése ezt lehetővé teszi: kisvonatoznának a Bakonyban, vagy ha ez nem jön össze, a pápai Malom-tónál találkoznának, illetve az egyik klubtagjuknak van egy hétvégi háza, ahol a szabadban, a kellő távolság megtartásával beszélgethetnének. Egyelőre azonban türelmesen várnak, szem előtt tartva a klub egészségnapjának mottóját: „Az egészségnél nagyobb kincs nincs.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában