Légbringa, extrém hinta

2020.06.20. 11:00

Két új játékelemmel bővült a Sobri Jóska Élménypark

Két új attrakciót avattak pénteken délelőtt a Sobri Jóska Élmény- és Kalandparkban. Az air bike légbringa egyedülálló Európában, az extrém hinta valóságos adrenalinbomba.

Tóth B. Zsuzsa

Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Ovádi Péter országgyűlési képviselő az avatás kapcsán arról beszélt, hogy a több mint tíz éve 30 hektáron megnyílt kalandpark mára a térséget is híressé tette. – Ma már közel ötven játékot próbálhatnak ki az ide látogatók, és a park Kislődöt is feltette a térképre, hiszen évente 200 ezer vendéget fogad, mint a térség egyik legnagyobb munkáltatója – mondta a képviselő. Méltányolta az üzemeltetők társadalmi szerepvállalásban történő jeleskedését.

Jáger Balázs ügyvezető úgy fogalmazott, hogy az elmúlt időszakban teljes erővel a fejlesztéseken dolgoztak. – A festői környezet ideális a feltöltődéshez, szlogenünk pedig, hogy élmények földön, vízen, levegőben. Ehhez hűen hároméves tervezés, előkészítés után most két, önerőből megvalósított újabb játékot avatunk, mindkettőt a légi élmények szerelmeseinek örömére. Egyedi, teljesen biztonságos és nagy élményt nyújtó játékokat szerettünk volna készíteni. Az air bike légbringa egyedülálló, parkunk saját fejlesztése. A különleges függő kerékpáron ülve a 250 méter hosszú pályán 11 méter magasságban lehet tekerni körben a tó fölött. Az extrém hinta igazi adrenalinbomba, amely 11 méteres magasságból elindítva kilenc méterre leng ki a tó fölé, egy időben három játékossal – mondta az ügyvezető, és köszönetet mondott a tervező és kivitelező cég képviselőjének.

Cziráki Martin elmondta, hogy a légbringában, az Európában egyedülálló játékban sok új innováció van, de továbbiakkal szeretnék még színesíteni a parkot a jövőben.

Jáger Balázs, Ovádi Péter és Lippai Norbert az Európában egyedülálló air bike állomása előtt avatja a kalandpark új attrakcióját Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Az ünnepség végén Jáger Balázs ajándékot adott át a Veszprém megyei Cholnoky Ferenc Kórház dolgozóinak, mivel az elmúlt nehéz időszakban fontos feladatot láttak el és erőn felül teljesítettek. A bobpálya aznapi bevételét, valamint 100 ezer forint értékű belépőjegyet ajánlott fel az intézménynek, az ajándékot átadta a kórház főigazgatójának, Lippai Norbertnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában