Megkezdődnek a beiratkozások

2020.06.12. 11:30

Veszprém megyében sem gyakori az érettségi fellebbezés

Az érettségi vizsgaidőszak lezárult, ezt követően a dolgozatok javítására öt munkanap állt rendelkezésre, a diákok május végén tekinthették meg kijavított dolgozataikat, és fellebbezhettek eredményeik kapcsán.

Horváth Virág

A diákok idén elektronikusan iratkozhatnak be a legtöbb középiskolába Fotó: pixabay.com

A vizsgadolgozat értékelésére a szokott rend szerint lehetett észrevételt tenni, amit június 2-án 16:00 óráig lehetett benyújtani. Mészáros László, a VSZC Jendrassik-Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája igazgatóhelyettese a Napló kérdésére elmondta, minden diáknak van lehetősége arra a betekintés során, hogy kifogásolja a javítást, ám ez nagyon ritkán szokott megtörténni.

Az érettségi eredménye ellen csak akkor lehet fellebbezni, ha jogsértő módon értékeltek. Ha például nem javították ki az egyik feladatot, vagy a vizsgabizottság egyik tagja nem volt ott a szóbeli érettségin, ami a koronavírus okozta helyzetben a legtöbb esetben nem releváns, akkor megsértették az érettségi vizsga szabályait. Ilyenkor az érettségi értékelése jogszerűtlen, vagyis fellebbezhetnek a diákok.

A diákok idén elektronikusan iratkozhatnak be a legtöbb középiskolába Fotó: pixabay.com

Pusztán azért, mert a diák úgy érzi, jobb jegyet érdemelt volna a válaszai alapján, természetesen nem fellebbezhet. Az érettségi vizsgák értékelésébe mindig is csúszhattak hibák: ez a tömeges vizsgák elkerülhetetlen velejárója, ám kiemelten odafigyel minden intézmény és pedagógus arra, hogy a diákok a lehető legjobb eredményeket érjék el a vizsgákon.

Beiratkozás a középfokú iskolákba, valamint a Köznevelési és a Szakképzési Hídprogramba az iskola igazgatója által meghatározott időben június 15-től esedékes. A Jendrassik-Venesz Szakgimnázium és Szakközépiskolába, a Lovassy László Gimnáziumba, valamint a Vetési Albert Gimnáziumba a 2020/2021-es tanévre felvett diákok szülei az elektronikus ügyintézés keretein belül írathatják be gyermeküket az intézményekbe, a Padányi Katolikus Iskola június 22-én, 8.00-16.00 óra között tartja a beiratkozást a megfelelő egészségügyi intézkedések betartásával. A diákok és törvényes képviselőjük minden esetben tájékozódjon a beiratkozás menetéről és határidejéről az iskolák honlapján.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában