még egy évig terelőúton közlekedünk

2020.09.19. 14:00

Folytatódik a munka a déli elkerülőn: hétfőtől egy sávon hajthatnak az autók

Az utóbbi egy hétben már terelőúton közlekednek az autósok a Budapest úti csomópont közelében.

Marton Attila

Fotó: Balogh Ákos/Napló

Ahogyan arról többször beszámoltunk, a 8-as út veszprémi déli elkerülő szakasza a litéri elágazótól a füredi csomópontig megújul. A kivitelező a 7,5 kilométeres szakasz több pontján is egy időben dolgozik. Ennek részeként szeptember kilencedikétől a Veszprémből Várpalota felé kivezető szakaszon már nem a régi kétszer kétsávos útpályán, hanem egy újonnan megépült, kétszer egysávos terelőúton halad a forgalom.

Kérdésünkre a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. azt írta, a terelőutat amely később része lesz a végleges fejlesztésnek is várhatóan 2021 őszéig kell használniuk a közlekedőknek.

A beruházó felhívta a figyelmet, a tervek szerint szeptember 21-én, hétfőtől lezárják a Budapest úti és a litéri csomópontok között a bal pályát, és a forgalmat a jobb pályára terelik.

Emiatt várhatóan 2021 végéig az épülő új útszakasz forgalomba helyezéséig Székesfehérvár és Veszprém irányába is egy sávon lehet majd közlekedni ezen a mintegy 3,5 kilométeres szakaszon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában