2020.10.01. 11:00
Rendhagyó sportnapot tartottak a balatonfüredi Eötvös-iskolában
Idén is csatlakozott a Magyar diáksport napja elnevezésű országos kezdeményezéshez a Balatonfüredi Eötvös Loránd Általános Iskola. Az intézményben a labdajátékok mellett akadálypálya is várta a diákokat.
Forrás: pixabay.com
A Magyar Diáksport Szövetség ajánlásának megfelelően idén is megszervezte egész napos sportprogramját a balatonfüredi tanintézmény.
– A koronavírus-járvány miatt rendhagyó módon, a szövetség javaslatára tanórai keretek között tartottuk meg kedden a diáksportnapot.
A diákok négy labdajátékot – a röplabdát, a futballt, a kosárlabdát és a kézilabdát – is kipróbálhattak. Közben folyamatosan számolták a lövéseket, passzokat, labdaérintéseket is. Igyekeztek mindenből elérni a 2020-at, ami nagyrészt sikerült is a gyerekeknek – mondta el lapunk kérdésére Erdélyi Tamás, a Balatonfüredi Eötvös Loránd Általános Iskola testnevelő tanára.
A diákok forgó rendszerben dolgoztak, a járványügyi helyzet miatt kisebb csoportokra voltak osztva.
Akik éppen nem a labdajátékokban vettek részt, azok a pedagógusok által összeállított akadálypályán próbálhatták ki ügyességüket.
– Nem versenyt hirdettünk, a legfontosabb a sport népszerűsítése volt, hogy megtapasztalják a mozgás örömét a fiatalok. Úgy érzem, a törekvéseink sikerrel jártak, minden évfolyam nagyon jól érezte magát a programokon – tette hozzá Erdélyi Tamás.