2020.10.13. 07:00
Sok gyermek részt vett a zirci bibliotéka pályázatán
A Békefi Antal Városi Könyvtár idén is meghirdette gyermekeknek szóló nyári olvasópályázatát. Ezúttal az alsó tagozatosok és az óvodások voltak a legaktívabbak.
Bartus Milli Anna és Bartus Marcel az első helyezettnek járó oklevéllel és könyvjutalmakkal
Fotó: Kelemen Gábor
– Az olvasópályázatra benevezett 24 gyermek összesen 292 könyvet olvasott el, illetve hallgatott meg szülei, nagyszülei, testvérei felolvasásában. A városi könyvtár szellemiségének megfelelően fontosnak tartja, hogy ösztönözze a gyermekeket az olvasásra. Az olvasópályázatok fejlesztik a gyermekek szókincsét, bővítik ismereteiket, gazdagítják érzelem- és képzeletvilágukat. A pályázók saját ízlésüknek, érdeklődésüknek megfelelő témájú és hangulatú könyveket választhattak a szépirodalmi gyűjteményből – mondta Jámbor Adrienn könyvtáros.
Az óvodás kategória első helyezettje, Bartus Milli Anna és az alsósok között legtöbb könyvet elolvasó Bartus Marcel testvérek, akik immár rendszeres résztvevői a könyvtár téli és nyári olvasópályázatának. – Babakoruk óta olvasunk a gyerekeknek, nemcsak esténként, hanem sokszor reggel is, ezzel indul a nap. Nagyon sok könyvünk van otthon, és a könyvtárból is mindig a maximális mennyiséget kölcsönözzük ki – árulta el Regenye Anita, a testvérpár édesanyja.
A hétéves, második osztályos Marcel és a négy és fél esztendős, középső csoportos Milli mellett már a két és fél éves Molli is könyvtártag, és biztos, hogyha óvodás lesz, akkor bátyja és nővére nyomdokain ő is el fog indulni az olvasópályázatokon. Édesanyjuk fontosnak tartja, hogy a mai, internetközpontú világban a gyerekek könyvből olvassanak vagy hallgassák a meséket, és erre neveljék őket, ahogyan az az ő gyerekkorukban is történt. Anita egyúttal hangsúlyozta, nem erőltetik gyermekeik számára a könyvtárba járást, ők szeretnének jönni.
A testvérpár nemcsak olvasni szeret, hanem rajzpályázatokon is eredményesen szerepelnek. Milli alkotását nemrégiben Budapesten állították ki, Marci a Magyar Labdarúgó Szövetség rajzpályázatán is elindult, mert szabadidejében focistaként is aktív, tagja a helyi futballklub korosztályos csapatának. Az önkormányzat által szervezett Kiskerekes Futamokon is rendre elindulnak, Milli műanyag motorra pattant legutóbb, míg Marci rollerrel szelte át az akadályokat. Szerepelni egyénileg nem szeretnek, de a versenyszellem megérintette őket: a fiúcska a Bakonyi Természettudományi Múzeum által rendezett aszfaltrajzversenynek is résztvevője volt legutóbb, csapattársával elkészült alkotását különdíjjal jutalmazta a zsűri.
A könyvtári olvasópályázat eredményei: óvodások: 1. Bartus Milli Anna, 2. Ring Zalán és Ring Lehel, 3. Kiss Bertalan. Alsó tagozatosok: 1. Bartus Marcel, 2. Konc Luca Csilla, 3. Kutasi Miklós. Felső tagozatosok: 1. Kishalmi András, 2. Berkes-Szabó Luca, 3. Kutasi András.
A helyezettek elismerő oklevelet és jutalmakat vehettek át. A díjakat az Együtt a Könyvtárért Alapítvány és a Gyűszűkék Foltvarró Klub ajánlotta fel.