Jövőbe mutató fejlesztések

2020.11.27. 07:00

Új orvosi eszközöket kapott Kapolcs, Vigántpetend és Taliándörögd

Három település háziorvosi rendelője kapott 1,4 millió forint értékben új, főként diagnosztikai eszközöket a Magyar falu programban kiírt pályázat keretében.

Tóth B. Zsuzsa

Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Az átadás során Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő elmondta, hogy a programban az útfelújítások, intézményfejlesztések mellett az egyik legsikeresebb pályázati forma az, amely az orvosi eszközök beszerzésére, a rendelők felújítására irányul.

– Jó célt szolgálnak ezek a kis összegű fejlesztések is, hiszen a falvaknak jelentős segítséget és biztonságot adnak – hangsúlyozta a képviselő.

Márvány Péter polgármester hangsúlyozta, hogy alapvetően három települést, Kapolcsot, Vigántpetendet és Taliándörögdöt látja el a rendelő, a praxis.

– A járvány miatt azonban már szinte mindenhonnan érkeznek betegek, legtöbben Hegyesdről és Monostorapátiból, főként a helyettesítések idején. A korábban az Év praxisa címet elnyerő Tóth József háziorvos népszerű a betegek körében. Bár a rendelő és a védőnői szolgálat felújítása egy TOP pályázat segítségével néhány éve elkészült, a fűtés is megújult önerőből, a rendelővel egy épületben levő szolgálati lakás azonban még korszerűsítésre vár – mondta a kapolcsi polgármester.

Tóth József háziorvos Márvány Péternek (balról) és Fenyvesi Zoltánnak mutatja az új orvosi eszközök egyikét a rendelőben Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Tóth József háziorvos hangsúlyozta a sürgősségi eszközök fontosságát, valamint azt, hogy a koronavírus-fertőzés miatt megnőtt a jelentősége az orvosok közti információcserének.

– Nagyon jó szolgálatot tesz például a bőrgyógyászati és fül- orr- gégészeti vizsgáló eszköz, amelynek köszönhetően a betegnek nem kell felkeresnie a szakorvost. A háziorvos közreműködésével a szakorvos felállíthatja a diagnózist. Jövőbe mutató eszközök ezek. A járvány következtében pedig egyre inkább előtérbe kerül az orvos és a beteg találkozása nélküli távértékelés – mondta a háziorvos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában