A közösség sikerének tartja az elismerést

2020.12.08. 07:00

Angermanné Csaba Edina vehette át idén a Molnár Mária-díjat

Angermanné Csaba Edina, a Várpalotai Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat szakmai vezetője kapta idén a Molnár Mária-díjat. Az elismerést a járványügyi korlátozások miatt szűk körben vehette át a napokban Campanari-Talabér Márta polgármestertől.

Szabó Péter Dániel

Katona Csaba alpolgármester köszönti virággal Angermanné Csaba Edinát

Fotó: Szabó Péter Dániel

– A város képviselő-testülete által odaítélt Molnár Mária-díj annak a szociális területen tevékenykedő személynek adományozható, aki példamutató hivatástudattal, magas színvonalú szakmai munkájával segíti a szociálisan rászorult emberek, csoportok életminőségét, mindennapi életét. Angermanné Csaba Edinára mindez maximálisan igaz, így nyugodtan kijelenthetjük: 2020-ban is méltó helyre kerül ez a városi kitüntetés – mondta el Campanari-Talabér Márta a várpalotai polgármesteri hivatal tanácstermében tartott szűk körű ünnepségen, majd Katona Csaba alpolgármester társaságában átadta az elismerést a Várpalotai Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat szakmai vezetőjének.

Angermanné Csaba Edina meghatódva fogadta a díjat. Mint elmondta, nem számított rá, teljesen meglepetésként érte, amikor november elején a polgármester az interneten közzétett videójában bejelentette: idén ő a díjazott. – Először el sem akartam hinni, felhívtam a kollégáimat, s kértem, ők is hallgassák meg a felvételt, biztosan jól hallottam-e a nevem – mesélte mosolyogva lapunknak a szakember, aki gyermekei születése után végezte el a soproni Benedek Elek Pedagógiai Főiskolát.

A diploma megszerzését követően 2007-ben kistérségi családgondozóként helyezkedett el a családsegítő szolgálatnál, Várpalotán. Öt évvel később, 2012-ben aztán kinevezték szakmai vezetőnek, azóta együtt dolgozik munkatársai­val a nehéz helyzetben lévő családokért. – A Molnár Mária-díjat a szolgálatnál dolgozó munkatársaim sikerének is tartom.

Katona Csaba alpolgármester köszönti virággal Angermanné Csaba Edinát
Fotó: Szabó Péter Dániel

Odaadó és magas színvonalú munkájuk, támogatásuk nagyot sokat jelent nekem – jegyezte meg az ünnepségen Angermanné Csaba Edina.

A díj névadója, Molnár Mária 1886. szeptember 11-én született Várpalotán. A Győri Református Egyházközség diakonisszájaként 1925-ben Németországba utazott, ahol megismerkedett a Liebenzelli Missziós Intézet munkásságával, és elhatározta, hogy külmissziói szolgálatot vállal. 1928 elején érkezett meg az Admiralitás-szigetekre, és kezdett dolgozni előbb Manus, majd később a kis Pitilu és Pak szigeteken. Jelentős ápolónői gyakorlata (a helyi őslakosok a szigeten a „Missis Doctor” nevet adták neki) és kedves lénye biztosította számára a lakosság megbecsülését. A második világháborúban a japán hadsereg elfoglalta Manust és a környező szigeteket. Molnár Máriát 1943 áprilisában a japánok az összes többi, a szigeteken élő misszionáriussal együtt megölték.

Várpalota város önkormányzata 2018-ban alapított díjat a szociális szférában dolgozók elismerésére, a kitüntetést Molnár Máriáról nevezték el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában