2021.02.16. 07:00
Csak az oltás hozhatja vissza a régi életet
A koronavírus elleni vakcina hozhatja vissza a régi, megszokott életünket – érvelt az oltás mellett Ferenczy Gábor, Alsóörs alpolgármestere.
Ferenczy Gábor, Alsóörs alpolgármestere azt mondta, a koronavírus elleni vakcina hozhatja vissza a régi, megszokott életünket
Fotó: Kovács Erika/Napló
- Tavaly az elsők között regisztráltunk a feleségemmel az oltásra, mert meggyőződésünk, hogy csak így lehet megfékezni, illetve megállítani a koronavírus terjedését, ami már nagyon sok nehézséget okozott a mi életünkben is – szögezte le.
Ferenczy Gábor hozzátette, a nyári néhány hetet kivéve, a lassan egy éve tartó időszakot nehezen viseli mindenki. Alsóörsön egész évben pezsgett az élet, számtalan rendezvényt szerveztek, ami nagyon sokat jelentett az itt élő embereknek, a nyaralóknak és az idelátogató vendégeknek.
A polgármesteri hivatalt most előre egyeztetett időpontban lehet felkeresni, a művelődési házban a könyvkölcsönzésre pedig online van lehetőség. Ebben a balatoni községben is egy éve már, hogy fokozottan figyelnek az egészségbiztonságra, a fertőtlenítésekre, és ez jellemezte a nyarat is, például a strandon.
– A régi, nyugodt életünkhöz elengedhetetlen az oltás, hogy ismét biztonságban legyen az egészségünk. A vakcinával védhetjük meg saját magunkat és környezetünket, csak így indulhat újra az élet minden területen, illetve így lehet teljes a nyár – hangsúlyozta Ferenczy Gábor.
Az alpolgármester megjegyezte, az is komoly pszichés, lelki terhet okoz az embernek, hogy a járvány miatt régóta nem találkozhat a gyermekeivel, unokáival, ahogy ezt a feleségével ők sem tehetik meg.
Koronavírus Veszprém megyében
- 76 fővel emelkedett Veszprém megyében a fertőzöttek száma
- Elhalasztják a rendezvényeket Magyarpolányban
- Az önkormányzati intézményekben dolgozók többsége már kérte az oltást
- Közel 900 fővel emelkedett Veszprém megyében a fertőzöttek száma a hétvégén
Koronavírus Veszprém megyében
- 76 fővel emelkedett Veszprém megyében a fertőzöttek száma
- Elhalasztják a rendezvényeket Magyarpolányban
- Az önkormányzati intézményekben dolgozók többsége már kérte az oltást
- Közel 900 fővel emelkedett Veszprém megyében a fertőzöttek száma a hétvégén
- Három fővel nőtt Veszprém megyében a fertőzöttek száma