költségvetés

2021.03.04. 07:00

Nem támogatta az előterjesztést

Nem szavazta meg a város idei költségvetését Kovács Rajmund független önkormányzati képviselő.

Marton Attila

A korábbi jobbikos képviselő szerint az elfogadott büdzsét „kapkodás és tanácstalanság” jellemzi. Kovács Rajmund kiemelte, azért nem támogatta a költségvetést, mert nem ért egyet azzal, hogy az önkormányzat több ingatlan eladását tervezi, ahogy azzal sem, hogy 562 millió forint hitelt venne fel a város, hogy a pályázatokhoz önerőt biztosítson. A képviselő felháborítónak tartja, hogy 2019-ben és 2020-ban a város kasszájából tanácsadás és más címeken mintegy 34 millió forintot fizettek ki kevesebb mint tíz személynek. Szerinte ezek felesleges kiadást jelentettek az önkormányzatnak, a városházán is elegendő szakember dolgozik.

Kovács Rajmund nem támogatta azt az előterjesztést sem, amelyben a polgármester korábbi politikusokat – egy kormánypártit és egy ellenzékit – jelölt a Pro Urbe-díjra. A Gyulafirátótnál tervezett katonai bázis kapcsán arról beszélt, mivel a települések vezetésével bejárást tartottak korábban, Porga Gyula polgármesternek tájékoztatnia kellett volna a tervekről a lakosságot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában