2021.05.14. 07:00
Harminc szederfát ültettek Nemesvámoson
Az Agrárminisztérium – az Európai Uniós Vidékfejlesztési Program keretében – a tavalyi évben indította el a Településfásítási programot, amelynek keretében 500 millió forint keretösszegig pályázhattak a 10 ezer fő alatti lakosszámú magyarországi települések, amelyek minimum 10, maximum 30 fát igényelhettek térítésmentesen. Nemesvámoson a pályázatnak köszönhetően 30 fehérvirágú szederfát ültettek el a Szeder utcában.
Fotó: Molnár Sándor/Napló
A május 13-ai faültetésen részt vett Viski József az Agrárminisztérium vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára is, aki elmondta, hogy a program keretében körülbelül 500 településen ültethetnek el összesen 12 ezer fát. Az akció tavaly ősszel kezdődött és idén tavasszal folytatódik országszerte. Mivel a fásítási program nagy népszerűségnek örvend, ezért 2021-ben kétszer akkora keretösszeggel, azaz egymilliárd forinttal újra meghirdetik a pályázatot, amelyben a magyar települések 80-90 százaléka részt vehet.
– Szeretnénk felhívni a lakosság figyelmét a természetvédelemre, a klímaváltozásra, illetve annak káros hatásaira, és arra, hogy mit szeretnénk ez ellen tenni – fogalmazott az akció kapcsán Viski József, aki kitért arra is, hogy a Vidékfejlesztési programból az elmúlt másfél-két évben 25 ezer hektár új erdő telepítésére pályáztak és telepítenek erdőket az országban.
Ovádi Péter kiemelte, hogy Nemesvámoson példamutatóan odafigyelnek arra, hogy környezettudatosan fejlődjön a település. Az országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy nemcsak a jelenben kell jól működnünk, hanem a jövőben is. Megjegyezte még, hogy aki fát ültet az a jövőbe fektet energiát.
Sövényházi Balázs polgármester elmondta, hogy az előkészületek során mindent elkövettek annak érdekében, hogy a most elültetett fák meggyökeresedjenek. Szólt arról is, hogy a településen múltja van a szederfáknak, hiszen a veszprémi szederfasor mellett közlekedtek egykor a Nemesvámosiak, és a Balaton-felvidéken számos helyen etettek selyemhernyót a szederfa levelével. A hagyományt szerették volna tovább vinni, ezért választottak 30 szederfát a válaszható 19 fafaj közül.
A beszédeket követően a vendégek -kiegészülve Ugron Ákossal a Verga Zrt. vezérigazgatójával és Zentai Tiborral a helyi VeszMont 2000 Kft. ügyvezetőjével – közösen elültettek két fát, míg a többit az önkormányzat munkatársai helyezték el szakszerűen az ültető gödrökben.
Friss hírek Veszprém Megyéből
- Augusztusban is jönnek a retró vonatok a Balaton partjára
- Balatonfüreden indult útjára az idei nyár első Kék Karavánja
- Emléktáblát avattak Balatonalmádiban a yacht klub és a földkerülő hajós tiszteletére
- Határvadászokat toboroznak a Művészetek Völgye Fesztiválon
- Improvizáció dallal, verssel, színházzal - Összehozza az embereket a közös játék öröme a Völgyben