Új névvel, új elnökkel folytatja a Lovasi Lovas Klub

Kis Áron nyolc esztendeig irányította a Lovas Egyesületet. Más elfoglaltságai miatt lemondott az elnökségről, melyet nemrégiben Vida Márió vett át, egyúttal megváltozott a szervezet neve is, Lovasi Lovas Klubra.

Szendi Péter

Vida Márió lett a Lovasi Lovas Klub új elnöke. Egyre többen lovagolnak náluk Fotó: Szendi Péter

– Kis Áron áldozatos munkával sokat tett azért, hogy a községben minél több színvonalas lovas rendezvény legyen. Az ő ötlete volt például, hogy a falunapon megrendezzék – az országban egyedülálló módon – a polgármesterek és alpolgármesterek fogathajtó versenyét, melyre egyre többen neveztek be az elmúlt években. Sajnos a koronavírus miatt ez tavaly elmaradt – kezdi a beszélgetést Márió, miközben gyönyörködünk a Millenniumi Parkban, amely a következő hónapokban több lovas versenynek is helyet ad majd.

Vida Márió szívesen elvállalta a felkérést, mint mondja, teljesen kicserélődött a vezetőség, új tagok léptek be a lovas klubba, és máris elkezdték az első verseny megszervezését. Az új elnök hatéves kora óta lovagol, édesapja szerettette meg vele a lovaglást. Alsóörsi lovardájukban elsősorban lovasoktatással foglalkoznak, illetve versenyekre készítik fel a haladó lovasokat. Márió örömmel számolt be arról, hogy egyre többen választják a szabadidő aktív eltöltéseként a lovaglást, amit már hatéves kortól el lehet kezdeni. Türelemmel, szorgalommal, megfelelő hoz­záállással hamar elsajátíthatók a sportág alapjai.

Vida Márió lett a Lovasi Lovas Klub új elnöke. Egyre többen lovagolnak náluk
Fotó: Szendi Péter

A Lovasi Lovas Klub július 17-én rendezi első szabadidős lovasversenyét a Millenniumi Parkban. Lesz ügyességi, futószáras, díjlovagló, díjugrató és terepverseny. A megye több pontjáról várják a versenyzőket. Márió reméli, hogy közel kétszáz lovast láthatnak majd vendégül. A tervek szerint nem ez lesz az idei egyetlen verseny, őszig más rendezvényekkel is készül a klub. Érdemes figyelni az egyesület közösségi oldalát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában