A bort és a vadászatot ünnepelték

2021.08.01. 11:30

Új lehetőség előtt áll Sümeg és környéke a borászatnak köszönhetően

Oltalom alatt álló eredetmegjelölést kaphatnak már az idén a helyben, valamint Csabrendeken és Sümegprágán termelt borok és pezsgők, így új lehetőségek nyílhatnak meg a borvidék előtt. A „Natúr Sümeg” ősi hagyományos termesztési technológiára épül, amely a a természetességre alapozva jövőbe mutató termelési kultúrát honosíthat meg országszerte.

Tóth B. Zsuzsa

Nagy István Sümeg múltjáról beszélt és adottságait, valamint a helyi borászok törekvéseit méltatta

Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Erről beszélt Nagy István agrárminiszter a Jakab Napok fesztiválon, az érett bor és a vadászat ünnepén szombaton. Hozzátette, hogy a sümegi borok az egyediséget biztosító természeti adottságoktól és a minőségüktől kiválóak, hiszen a város egyedi ökológiai adottságai alapozták meg a nagy tradícióval bíró borvidéken a szőlőgazdálkodást.

Nagy István Sümeg múltjáról beszélt, és adottságait, valamint a helyi borászok törekvéseit méltatta Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

– Sümeginek lenni, Sümegen lenni felemelő érzés, különleges adottságokkal bír a település, legyenek büszkék erre az itteniek. A szőlőhegyeket a jó Isten művészi finomsággal, szobrászi precizitással alkotta meg, mindegyik tökéletes élőlény – mondta a miniszter, és méltatta a sümegi borok minőségét, azok egyediségét, ami a borászok szaktudásának is köszönhető.

Kovács Zoltán államtitkár, az Egy a természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás kormánybiztosa szerint a világkiállítás előtt a célegyenesben elmondható, hogy az hazánk, a vadászat és a fenntartható természetgazdálkodás előtt tiszteleg, és tudásunkról, kultúránkról árulkodik, valamint elviszi a legkisebb települések hírét is.

Kovács Zoltán szerint a világkiállítás bemutatkozási lehetőséget ad a legkisebb falvaknak is Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Navracsics Tibor, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) kormánybiztosa fővédnökként hangsúlyozta annak jelentőségét, hogy történelmi jelentőségű várossal jelenítheti meg az EKF-et Európa közvéleménye előtt. – Sümeg a magyar kultúrtörténetben is külön helyet foglal el, számos itteni személy gazdagította a magyar kultúrtárat. A Jakab Napok is részesei lehetnek annak a folyamatnak, amely az EKF cím viseléséhez vezethet. A kultúra az emberek közti kapcsolatrendszer, amely erejéből merítve a közösségeink is erősebbek – mondta Navracsics Tibor.

Végh László polgármester arról beszélt, hogy évről évre a várossal fejlődik a hagyományos rendezvény, amelyre egyre többen érkeznek. A város mostanra visszanyerte régi rangját, amely százötven évvel ezelőtt jellemezte. Sümegen Ramassetter Vince volt az első bormarketinges, akinek borait Európa is megismerte.

A főzőverseny csapatainak produktumait kóstolja a zsűri: Kovács László szervező, Remete József, Farkas Bertalan, Márkus Letícia és Siklósi Kálmán Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Az ünnepségen az Országos Magyar Vadászati Védegylet Gróf Nádasdy Ferenc-emlékplakettjét a Csobánc Földtulajdonosi Vadásztársaság nevében Baracskay Lajos vehette át a magyar vadgazdálkodás és vadászat fejlesztése, a természeti értékek védelme, a szakma hírneve megőrzése érdekében kifejtett eredményes tevékenységért.

A megnyitón Reviczky Gábor színművész és a Broadway Táncegyüttes közreműködött.

A háromnapos eseményt kiállítások, avatások, főzőverseny, koncertek, táncbemutatók, gyermek és programok, kézműves foglalkozások és vásárok sora színesítette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában