2021.09.07. 08:00
Megszentelték a keresztet a megszépült zsófiapusztai temetőben
Keresztet szenteltek a helyi összefogással és önkormányzati támogatással megújult zsófiapusztai temetőben. A keresztet Kovács Mihály úrkúti plébános áldotta meg szombaton délelőtt.
Kovács Mihály úrkúti plébános áldotta meg a zsófiapusztai temetőben felállított új keresztet szombaton délelőtt
Fotó: Szijártó János/Napló
Amint megtudtuk, a zsófiapusztai temető a római katolikus egyház tulajdona, ám az úrkúti önkormányzattal közösen működtetik. Az idei évre a Zsófiapusztáról elszármazottak segítségével sikerült a hely szelleméhez méltó környezetet kialakítani.
A munkálatokban részt vett az önkormányzat, egy helyi civil szervezet, Pető Vilmosné pedig jelentős adományt gyűjtött össze a felújításhoz. Ő külön köszönetet mondott a segítő szándékért az ünnepség végén. Az összefogásnak köszönhetően megújultak a növények, illetve tereprendezés is történt. A tönkrement régi kereszt helyett újat állítottak. A korpuszt a helytörténeti kutatásokat is végző Gasztonyi Erzsébet festette. A helyszínen több alkalommal is zajlott közös munka, amelyből Pető Vilmosné és rokonai jócskán kivették részüket, de Puskády Norbert úrkúti jegyző is segített.
Nyáron az önkormányzat alkalmazottai rendszeresen kaszálták a füvet, illetve elszállították az összegyűlt hulladékot is. Most szombaton a közös munka, az összefogás szép eredményét ünnepelték meg az új kereszt felszentelésével az érintettek.
Friss hírek Veszprém Megyéből
- Augusztusban is jönnek a retró vonatok a Balaton partjára
- Balatonfüreden indult útjára az idei nyár első Kék Karavánja
- Emléktáblát avattak Balatonalmádiban a yacht klub és a földkerülő hajós tiszteletére
- Határvadászokat toboroznak a Művészetek Völgye Fesztiválon
Friss hírek Veszprém Megyéből
- Augusztusban is jönnek a retró vonatok a Balaton partjára
- Balatonfüreden indult útjára az idei nyár első Kék Karavánja
- Emléktáblát avattak Balatonalmádiban a yacht klub és a földkerülő hajós tiszteletére
- Határvadászokat toboroznak a Művészetek Völgye Fesztiválon
- Improvizáció dallal, verssel, színházzal - Összehozza az embereket a közös játék öröme a Völgyben