Teljesen megújították Balatoncsicsó faluházát

Húszmillió forint kormányzati támogatással teljesen megújították Balatoncsicsó faluházát, mely 1938-ban épült, derült ki egyebek mellett a szerdai átadáson.

Kovács Erika

20210929 Balatoncsicsó Faluház felújításának átadó ünnepsége Kontrát Károly ogy. képviselővel. Fotó: Pesthy Márton PM Veszprém Megyei Napló

Fotó: Pesthy Márton/Napló

– A helyiek valószínűleg észre sem veszik, milyen gyönyörű településen élnek – hangsúlyozta köszöntőjében Kontrát Károly országgyűlési képviselő. Emlékeztetett, mindig is kiemelten kezelte a magyar falvakban élők érdekeit, életkörülményeinek javítását, ami a Magyar falu programmal kormányzati támogatást is élvez, és így sok fejlesztést meg tudtak valósítani.

Kontrát Károly kiemelte, a vidéken élőknek nagy lehetőséget jelent a falusi családi otthonteremtési kedvezmény is. A képviselő külön szólt a hagyományok, illetve Magyarország kultúrájának őrzéséről, ápolásáról, mellyel gyarapodik és gazdagodik egy térség, az ország. Ennek kitűnő helyszíne egy faluház, fogalmazott Kontrát Károly.

Fotó: Pesthy Márton/Napló

– Minden településnek vannak szimbolikus épületei, ilyen Balatoncsicsón a faluház – hangsúlyozta Schumacher József polgármester. Fel­idézte, az épület még 1938-ban épült és gazdasági népházként működött, később szolgálati lakást alakítottak ki benne, majd az évek alatt többféle feladatot látott el. Aztán 2000-ben részfelújítások történtek, majd az építészeti munkákban sokat segített Németh Balázs főépítész és Scher Péter alpolgármester. Utalt rá, 1990-ben hitét, reményét vesztett, el­öregedett kistelepülést vettek át, amely mára rendkívül megfiatalodott, vonzó faluvá vált, ahol jelentősen megnőtt a lakosság száma is. Ebben meghatározó része volt a kilencvenes években megkezdett kö­zösségépítő programnak, illetve annak az ifjúsági klubnak, mely egyedülállóként mű­ködött a térségben.

Fotó: Pesthy Márton/Napló

A polgármester büszkén említette meg, hogy a faluháznál helyi és térségbeli szak­emberek dolgoztak, majd méltatta a mostani és a korábbi testület hozzáállását, amit a ház megújításánál, a munkálatoknál tanúsított. A köszöntők után a szónokok és Scher Péter alpolgármester nemzeti színű szalag átvágásával átadta az épületet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában