Cholnoky-kerekasztal: közel két év után tartottak összejövetelt

A közeljövő terveiről és a szervezetté válás lehetőségeiről is tanácskoztak a Cholnoky-kerekasztal résztvevői.

Marton Attila

20211014 Veszprém Cholnoky Kerekasztal ülése az Aprófalvi Bölcsődében Sótonyi Mónika önkormányzati képviselő, Navracsics Tibor kormánybiztos Fotó Penovác Károly PK Veszprém Megyei Napló

Fotó: Penovác Károly/Napló

Sótonyi Mónika önkormányzati képviselő, a kezdeményezés ötletgazdája felidézte, 2019-ben a városrészben működő civil szervezetek és intézmények vezetőinek bevonásával alakult meg a kerekasztal, amelynek munkájába új tagként bekapcsolódott a Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió és a Telefonos Lelkisegély Szolgálat. A világjárvány miatt közel két év után tudták megrendezni a második személyes találkozójukat, de a köztes időben online és telefonon tartották a kapcsolatot a tagok. Az ülésen átbeszélték az elmúlt időszak történéseit, és a városrészi karácsonyi ünnepség tervéről is szó esett. Emellett megvitatták annak a lehetőségét is, hogy a kerekasztal a jövőben civil szervezetként – egyesületi vagy alapítványi formában – működjön.

A rendezvény vendége Navracsics Tibor, a Veszprém-Balaton 2023 EKF program megvalósításáért felelős kormánybiztosa volt, aki beszélt az Európa Kulturális Fővárosa kezdeményezés történetéről és a veszprémi pályázat adta lehetőségekről. Hangsúlyozta, az EKF-cím lehetőséget ad a városnak, hogy erősítse a helyi közösségeket, emellett alkalmat ad arra, hogy Veszprém és a térség bemutatkozzon az európai közönség előtt. Kiemelte, a kormány 50 milliárd forint támogatást ad a program lebonyolításához. Ebből valósítják meg a tervezett infrastruktúra-fejlesztéseket és a kulturális évad programját.

Navracsics Tibor és Sótonyi Mónika a rendezvényen Fotó: Penovác Károly/Napló

Hozzátette, az egykori gyermekkórház felújítási munkálatai még októberben elindulhatnak, míg a volt húsáruház helyén várhatóan decemberben nyílik meg a digitális oktató- és szórakoztatóközpont. Elmondta, a Csikász Galéria szomszédságában művészmozi indítását tervezik. Bejelentette azt is, az EKF program nyitórendezvényét 2023. január 21-én tarthatják, amely egy nappal előzi meg a Himnusz keletkezésének kétszázadik évfordulóját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában