2021.10.31. 12:50
Farkas Károly esperesre és Huszár János helytörténészre is emlékeztek Pápán
A halottak napja alkalmából keresték fel jeles személyiségek nyugvóhelyeit az Elsősorban pápai Városbarát Egylet (EpVE) önkéntesei a pápai Alsóvárosi köztemetőben pénteken.
Fotó: EpVE/Kovács Gabriella
Az önkéntes emlékezők Oláh Sándorné kezdeményezésére helyeztek el koszorút, mécsest néhai Farkas Károly nyugalmazott esperes síremlékéhez. Kerecsényi Zoltán lokálpatrióta, egyleti ügyvivő elmondta, köszönet illeti Áldozó Tamás polgármestert, mert a közelmúltban az ő hathatós segítsége révén menekült meg ez a síremlékmű.
– Farkas Károly 1899. október 31-én született és 1967. június 22-én hunyt el Pápán. Azon kevés Pápán született római katolikus lelkipásztor közé tartozott, aki egy mozgalmas életpályáját követően ide is tért vissza. 1924. június 22-én, Esztergomban szentelte pappá Csernoch János esztergomi érsek, bíboros-hercegprímás. 1924 és 1959 között Pest és Fejér megyei településeken – például Adonyban, Csákváron, Sárosdon, Nagytétényben, Budafokon, Pázmándon, Nadapon, Sóskúton, Tinnyén – szolgált káplánként, hitoktatóként, adminisztrátorként, Csepelen lelkipásztorként, majd plébánosként Kálozon és Szigetszentmártonban. 1959-es nyugalomba vonulását követően nem egy papi otthont választott, hanem szülővárosát, Pápát. Nyugdíjasként, kisegítőként szolgált a Kálvária-plébánián, néhai Békés János tiszteletbeli kanonok-plébános jóvoltából ott misézhetett, illetve a tókerti Szent Benedek-plébánián, 1965 nyarától őszig, Molnár Zsigmond atya érkezéséig. Elhunytáig a Hatodik utca sarkán lévő kis házában lakott – osztotta meg kutatásai alapján a jelenlévőkkel az életrajzi információkat Oláh Sándorné.
Az EpVE nevében Kerecsényi Zoltán emlékérmet nyújtott át Oláh Sándornénak, elismerését kifejezve lokálpatrióta szorgalmasságaiért, sokéves, a hitélethez kapcsolódó helyi hagyományőrző tevékenységeiért.
A megjelentek koszorút vittek és mécsest gyújtottak a 2017-ben, 93 éves korában elhunyt Huszár János Apáczai-díjas történelemtanár, Bél Mátyás-díjas helytörténész sírjához is. Kerecsényi Zoltán elmondta: Huszár tanár úrra, János bácsira nem lehet elfogultság nélkül gondolni, emlékezni.
– Az én életemet is meghatározóan végigkísérte személyisége és kíséri emléke. Huszár János életével, munkásságával teljesebbé váltunk mi, pápaiak, s szélesedjék emlékezetével az elkövetkezendő pápaiak látószöge is. Egyletünk két éve emlékjelet állított neki a Zimmermann utca 10. szám alatt, a hajdani pápai Római Katolikus Polgári Fiúiskola és a II. sz. Általános Iskola épületében, a jelenlegi pápai Szent Anna Római Katolikus Óvoda belső bejáratánál. 2024 nyarára, a 100. születési évfordulóra szeretnék ott egy komolyabb, méltóbb emlékjelet állítani – jegyezte meg az ügyvivő.
Friss hírek Veszprém Megyéből
- Augusztusban is jönnek a retró vonatok a Balaton partjára
- Balatonfüreden indult útjára az idei nyár első Kék Karavánja
- Emléktáblát avattak Balatonalmádiban a yacht klub és a földkerülő hajós tiszteletére
- Határvadászokat toboroznak a Művészetek Völgye Fesztiválon
Friss hírek Veszprém Megyéből
- Augusztusban is jönnek a retró vonatok a Balaton partjára
- Balatonfüreden indult útjára az idei nyár első Kék Karavánja
- Emléktáblát avattak Balatonalmádiban a yacht klub és a földkerülő hajós tiszteletére
- Határvadászokat toboroznak a Művészetek Völgye Fesztiválon
- Improvizáció dallal, verssel, színházzal - Összehozza az embereket a közös játék öröme a Völgyben