Örömteli nap Borzavár életében: két beruházást adtak át

A Magyar falu program keretében közel 400 négyzetméteren új térkő burkolatot kapott a helyi óvoda udvara.

Juhász-Léhi István

Dombi László polgármester és Kovács Zoltán országgyűlési képviselő az átadáson

Fotó: Balogh Ákos/Napló

Dombi László polgármester köszöntőjében elmondta, a helyi képviselő-testület programjában kiemelt célként határozta meg az óvoda közlekedési felületeinek, környezetének megújítását és az épületegyüttes felújítását. Az intézmény az 1980-as évek közepén épült, 1987-ben nyitotta meg a kapuit, ám egyre szükségesebbé vált a felújítása.

- A kormányzat pozitív családtámogatásának köszönhetően a településünk lakosságszáma növekvő tendenciát mutat, mára már megközelíti a 800 főt – fogalmazott a településvezető. – Ez magával hozza a gyermeklétszám emelkedését is.

Kiderült: jelenleg a beíratott óvodások száma 26 fő, míg az iskolában százan tanulnak.

- Örömteli nap ez a mai, mert egy időben két – a lakosság életminőségének javítását szolgáló -beruházást is átadhatunk – tette hozzá Dombi László.

Elhangzott, a Magyar falu program keretében közel 400 négyzetméteren új térkő burkolatot kapott az óvoda udvara. Egy másik, a Belügyminisztérium által kiírt sikeres pályázatnak köszönhetően pedig új járda épült az óvoda előtt, egészen az Alkotmány utcáig, valamint teljes hosszában megújult és új aszfaltszőnyeget kapott a Hóvirág utca az óvoda gazdasági bejáratáig, lényegesen megkönnyítve ezzel az óvodába járók és az itt élők életét. A két beruházás költségvetése a tervezéssel együtt meghaladta a 15 millió forintot. Ugyanakkor a helyi képviselő-testület tagjai társadalmi munkában felújították az óvoda északi oldalán lévő mintegy 70 folyóméternyi kerítést. Azonban szükségessé vált az óvoda épületének a felújítása és korszerűsítése, ennek kapcsán a megyei önkormányzat segítségével már készülnek a beruházást megalapozó tervek.

- Magyarországon – a Magyar falu program keretében – óvodafelújítás 2019-től több mint 1800 óvodában történt meg – ezt már Kovács Zoltán, a térség parlamenti képviselője mondta a csütörtök délutáni átadáson. – Ha a környéket nézzük, tucatjával újultak meg az óvodaudvarok, benne a játszóeszközökkel, a burkolatokkal. Ez egyrészt esztétikailag is fontos, másrészt biztonságosabbá is váltak ezek a felületek.

Dombi László polgármester és Kovács Zoltán országgyűlési képviselő az átadáson Fotó: Balogh Ákos/Napló

Az átadóünnepségen műsort adtak Auer Hanna, Sárossy Boróka és Sárossy Barnabás tanulók, a Borzavár-Porvai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola 3. és 4. osztályos tanulói, és a VIII. Országos Népek Tánca, Népek Zenéje döntőjében arany minősítést szerzett Borzavári Népdalkör. A felújított utat, járdát és óvodai játszóudvart Schäffer Zoltán atya áldotta meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában