Bepillanthattak a fogyatékossággal élők „titkaiba”

2021.11.13. 20:00

Szólj be a Fogyinak! – Esték a megismerés jegyében

A Veszprém Megyei Civil Hálózatért Közhasznú Egyesület „Az elfogadás építőkövei” elnevezéssel egy olyan, öt estés, szemléletformáló programsorozatot állított össze, ahol a súlyos fogyatékossággal élők életét ismerhetik meg jobban az emberek.

Molnár Sándor

Fotó: Molnár Sándor/Napló

A korábbi években a Házasság Hete rendezvénysorozat keretében sikeresen szerveztek már „Szólj be a papnak” címmel programokat, amelyekhez stílusában hasonlít a november 12.-én elindított „Szólj be a fogyinak” izgalmas beszélgetős program is.

Rengeteg olyan dolog érdekli az embereket, ami a fogyatékossággal élőkkel kapcsolatos. Ez a projekt szeretné közelebb vinni az ép emberekhez a fogyatékossággal élőket. Azok az előadók, akiket felkértem, rengeteg érdekes dolgot mesélhetnek az életükről mondta el az est házigazdája Varga Endre, a Veszprém Megyei Civil Hálózatért Közhasznú Egyesület elnöke. Szerinte, aki részt vesz egy ilyen programon, az másképpen látja majd a fogyatékossággal élőket.

Varga Endre beszélgetett Mesterházy Zsolttal, Herbert Attilával és Péntek Andreával
Fotó: Molnár Sándor/Napló

A rendhagyó este vendégei a kerekesszékes Mesterházy Zsolt és Péntek Andrea, illetve a vak jogász, Herbert Attila voltak. A tabuk nélküli beszélgetős műsorban a hallgatóság soraiban ülők is tehettek fel – akár név nélkül, írásban – kérdéseket a három vendégnek.

Mesterházy Zsolt a Mozgássérültek Aktív Egyesületének egyik vezetője elmondta, hogy a formabontó beszélgetés célja, hogy az emberek jobban megismerjék őket. Ne csak, felületes, sablonos információik legyenek róluk, hanem arról is képet kapjanak, hogy hogyan élik az életüket, milyen fizikai és lelki nehézségekkel kell szembenézniük. Fontos az, hogy egy kicsit mélyebben is belelássanak a fogyatékossággal élők mindennapjaiba, és ne csak a „jéghegy csúcsát” karcolgassák, hanem éljenek meg mélységeket is. Mesterházy Zsolt elmondta még, hogy a Mozgássérültek Aktív Egyesületének tagjai nyitottak voltak a kezdeményezésre, és súlyos mozgássérült tagjaik közül minden alkalommal más enged majd bepillantást az életébe.

A „Szólj be a fogyinak” beszélgetős esték folytatódnak. November 19-én ismét a megyei könyvtár lesz a helyszín, majd a Március 15. úti klubkönyvtárból jelentkezik a rendhagyó program, és elképzelhető hogy egy-két kávéházba is megszervezik majd a különleges hangulatú beszélgetős műsorokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában