Bővült a kiemelt fesztiválok köre

2022.02.25. 06:50

Elfogadta a képviselő-testület Veszprém költségvetését

Elfogadta a képviselő-testület a város idei költségvetését, valamint arról is döntöttek a képviselők, hogy minden gyermekintézménybe és iskolába kerüljön az allergiás reakciók kezelésére szolgáló tollinjekció.

Marton Attila

Filmvetítés a várban a tavalyi Mozgókép Fesztiválon

Forrás: Pesthy Márton/Napló

A büdzséről szóló rendelettervezetet bő egyórás vita után 11 igen (Fidesz–KDNP), három nem (MSZP–LMP–P) és három tartózkodás (Függetlenek–Szakszervezet) mellett fogadta el a testület. Porga Gyula polgármester (Fidesz–KDNP) a költségvetés kapcsán kiemelte, korábban nem látott beruházások előtt áll a város, a büdzsé 66 százalékát – mintegy 40 milliárd forintot – fordíthatnak fejlesztésre idén. Felidézte, a helyi gazdaság helytállt a járvány alatt is: a legtöbben, több mint ezren 2020 áprilisa és augusztusa között kerestek állást, jelenleg mintegy 700 álláskeresőt tartanak nyilván a megyeszékhelyen, ami megegyezik a járvány előtti időszakkal. A polgármester köszönetét fejezte ki a gazdasági szereplőknek, és a kormánynak, amely támogatásokkal segítette a társaságokat. Pálinkás Roland, a Fidesz–KDNP frakcióvezetője elmondta,  a Modern Városok Program (MVP) keretében elkészült a tornászgyakorló és a sportuszoda, tervezés alatt van az Aranyos-völgyi völgyhíd, és elindul a város átfogó útfelújítási programja. Emlékeztetett, az EKF-programban mintegy 50 milliárd forint fejlesztéshez jut Veszprém és a térség.

Hartmann Ferenc (MSZP–LMP–P) frakcióvezető elmondta, a tavalyi évre tervezett adóbevételek meghaladták a tervezettet, ugyanakkor az EKF és az MVP projektjei az inflációnál nagyobb mértékben drágulnak. Hozzátette, emelkedik a város hitelállománya, valamint úgy vélte, Veszprémben kevés a bérlakás, és nincs program a lakások energetikai beruházására. Megjegyezte, az önkormányzati gazdasági társaságok többsége veszteségesen működik. Leszögezte, a város költségvetése irigylésre méltó, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy lesz olyan büdzsé, amely a mostaninál jobban fókuszál a lakók problémáira.

Katanics Sándor frakcióvezető (Függetlenek–Szakszervezet–Reformerek) – aki A sztrájk alapjog feliratú pólóban vett részt az ülésen – elmondta, a pénzügyi bizottságban 13 pontban gyűjtötték össze az észrevételeiket. A frakcióvezető méltatta a nagyberuházásokat, ugyanakkor megjegyezte, a város fejlődése egyenetlen, például a Gyulafirátóton és Kádártán lakók nem érezhetik a fejlődést. Erre Porga Gyula úgy reagált, új óvoda épült Gyulafirátóton, valamint mindkét településrészen megújult az orvosi rendelő, a Modern Városok Programban pedig utakat is korszerűsítenek a közeljövőben. Hegedűs Barbara alpolgármester (Fidesz–KDNP) aláhúzta, a költségvetés biztosítja a város stabil és fenntartható működését. Hozzátette, az építkezések éve lesz az idei: játszótér-fejlesztéseket és intézményi megújításokat hajtanak végre városszerte.

Egyhangúlag támogatták a képviselők, hogy Veszprém minden nevelési és oktatási intézménybe kerüljön az allergiás reakciók kezelésére szolgáló EpiPen injekció. Erre egymillió forintot fordít a város, az intézményeknek Tenk Tamás csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos tart képzést a tollinjekciók használatáról. A rendezvények közül nyolcadikként került a kiemelt fesztiválok kategóriájába a Magyar Mozgókép Fesztivál. A programot tavaly szervezték meg először Veszprémben és két partnervárosban, Balatonalmádiban és Balatonfüreden. A rendezvény költségvetésének nyolcvan százalékát a Nemzeti Filmintézet biztosítja, Veszprém 20 millió forinttal támogatja a fesztivál megszervezését idén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában