Munkaalapú társadalom

2022.02.16. 09:00

Ovádi Péter: A fiataloké a jövő

– A megyeszékhelyen is igaz a mondás, hogy ha munka van, minden van. Mi kiemelten fontosnak tartjuk, hogy legyen minimálbér, és ennek szintje a lehető legmagasabb legyen. Ne segélyalapú társadalmat, hanem munkaalapú társadalmat építsünk – mondta Ovádi Péter.

Napló-információ

Ovádi Péter országgyűlési képviselő

Forrás: Pesthy Márton/Napló

A veszprémi országgyűlési képviselő kiemelte, januártól 200 ezer forintra nőtt a minimálbér és 260 ezer forintra a szakmunkás-minimálbér. A minimálbér így magasabb lesz a Gyurcsány-féle baloldal által fizetett 2010-es átlagbérnél

2021-ben Veszprém megyében a foglalkoztatási arány 63,5 százalék volt, a munkanélküliségi ráta 1,4 százalék. 

– Erre közösen lehetünk büszkék, hiszen emlékezzünk arra, amikor a baloldal vezette Magyarországon több mint tízszázalékos munkanélküliség volt. Kiemelt figyelmet fordítunk a szakképzésre is, hiszen nagyon fontos, hogy versenyképesek legyünk. Hamarosan megvalósul az országosan is egyedülálló Szakipark-Veszprémi Iparos Park Projekt. A családok mellett a fiatalok támogatása és segítése is prioritást élvez, idén januártól nem kell jövedelemadót fizetni a 25 év alattiaknak. Ezáltal havi több tízezer forinttal emelkedik a keresetük. A fiataloké a jövő. Mi nem azt mondjuk, hogy ha nem tetszik, el lehet menni Magyarországról, hanem azon dolgozunk, hogy a fiatalok itthon akarjanak élni, dolgozni és családot alapítani. Veszprém és térségében az elmúlt évek során számos olyan beruházás valósult meg, amely a jövő nemzedékét célozza. Nekik építettük a Veszprém Sportuszodát, a Tornászgyakorlót vagy újítottuk fel a Csermák Antal Zeneiskolát. A jobboldal mindig épít, a baloldal általában rombol. Április 3-án erről is szavazni fogunk – zárta gondolatait Ovádi Péter ország­gyűlési képviselő. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában