Összejöttek az öregdiákok

2022.03.28. 11:00

Egy napra ismét kinyitották az iskolát az iparisok előtt

A VSZC Ipari Szakgimnáziuma és az Ipariban Végzett Diákok Baráti Köre immár harmadik alkalommal rendezte meg az ipari napját.

Juhász-Léhi István

Forrás: Pesthy Márton/Napló

Irányi László igazgató – aki maga is iparis diák volt – a Naplónak elmondta, a rendezvény célja, hogy egy napra ismét kinyissák az iskolát a volt diákok előtt. Amolyan iskolai szintű osztálytalálkozón, amikor évfolyamtól függetlenül találkozhatnak az öregdiákok, ugyanakkor bemutatják nekik, hogy hol is tart ma az iskola. 

 


Elhangzott, az első hasonló rendezvényt 2018-ban szervezte meg az intézmény, míg a 2020-as eseményt hiába készítették elő, azt a pandémia teljesen keresztülhúzta. Két év maradt ki, így ha nem is elölről kezdték, de jó volt felidézni, hogy van az iparinak napja, derült ki. Visszajelzések? Nagyon szeretik a régi iparisok! Természetesen nem azok a régi diákok jönnek ilyenkor, akik öt esztendeje végeztek az Iskola utcában, hanem leginkább a 40-50 éve érettségi­zettek. 

 


Az igazgató kérdésre válaszolva elmondta, ha az ember egy olyan iskolában töltötte a diákéveit, ahol sokat kapott mind a tanároktól, mind az osztálytársaktól – szakmailag és emberileg –, és ez a szellemi muníció elkíséri az életben, az nagyon sokat jelent. 
Irányi László azt is kiemelte, hogy az ipari sikereiről azok a visszajelzések mondanak el a legtöbbet, amelyeket a felsőoktatási intézmények és a vállalatok adnak az iskolának, és ezek az igazgató szerint pozitívak. Tény az is, hogy három-, öt- és tízszeres a túljelentkezés. Az intézményben kilencszázan tanulnak, ami már-már a lehetőségeik határát feszegeti. 

 


Szokás, hogy e napon egy szakot részletesebben bemutatnak a diákok: ezúttal a mechat­ro­nikai képzésről tudhattak meg érdekességeket a vendégek. A nap ünnepi része volt, hogy az iskolai emlékezeti programot is bemutatták, és a javaslatok alapján három tantermet neveztek el az iskola egykori nagy formátumú tanárairól, így Berczi Imréről, Erdősi Lászlóról és Répás Lászlóról. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában