Modern játszótér bringásoknak

2022.03.19. 12:00

Hivatalosan is átadták a széles körű összefogással épült zirci pumpapályát

Nagy népszerűségnek örvend a zirci pumpapálya, melyet most ünnepélyes keretek között, hivatalosan is átadtak.

Kelemen Gábor

Kovács Zoltán országgyűlési képviselő folyamatosan figyelemmel kísérte a beruházást. Mögötte balról Ottó Péter polgármester, Orosz Péter egyesületi elnök, Tóth András, a Maketusz projektvezetője, Révész Máriusz kormánybiztos és Parti András olimpikon kerékpárversenyző

Forrás: Kelemen Gábor

Kovács Zoltán, Zirc térségének országgyűlési képviselője a példaértékű civil összefogást hangsúlyozta az új létesítmény kapcsán. Mint azt elmondta, háromszáz aláírás gyűlt össze a városban, hogy épüljön egy ilyen pálya, melyhez a helyszínt az önkormányzat biztosította, felvállalva a terveztetés költségeit is. 
A kormánybiztos ötven- százalékos pályázati támogatásán felül a huszonkétmillió forintos beruházás költségének másik felét a civilek biztosították munkával, géppel és egyéb felajánlásokkal. Az egyik fő mozgatórugó Kovács Krisztián volt, aki elismerő oklevelet is átvehetett a várostól. 
Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos hangsúlyozta, az a feladatuk és a céljuk, hogy megteremtsék az aktív életmód feltételeit. Fontos, hogy ösztönözzék a felnőtteket, gyerekeket a mozgásra, ez utóbbi korosztály kapcsán azt is hozzátette, hogy a mai világban a mobiltelefonokkal szemben kell versenyképes élményeket kínálni a fiataloknak. 
Az egyik legsikeresebb a Bringapark programjuk, melynek keretében két év alatt már több mint száz pálya – köztük a zirci – megépüléséhez nyújtottak támogatást. 
Ottó Péter polgármester örömét fejezte ki, hogy egy új sportlétesítménnyel gazdagodott a város, és hogy ilyen sokan eljöttek az átadásra: a támogatók – akik nélkül nem jött volna létre a pálya – és a gyerekek, akik azóta is folyamatosan használják azt. 
Tóth András, a szakmai koordinálási feladatokat ellátó Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (Maketusz) projektvezetője modern játszótérnek nevezte a létesítményt, amely ugyanakkor nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek számára is kikapcsolódást nyújthat. 
Orosz Péter, a civil kezdeményezést felkaroló és a pályázatot benyújtó ACÉL-VAKOND Kerékpáros Sportegyesület elnöke köszönetet mondott minden támogatónak, és bizalmát fejezte ki, hogy még nagyobb számban használják majd a gyerekek a zirci pumpapályát. 
Parti András, négyszeres olimpikon kerékpárversenyző az átadót megelőzően több kört is tett a pályán, és tetszését kifejezve hangsúlyozta, hogy a közösségépítést is jól szolgálja a létesítmény. Így hát nyeregbe pattant újra, és folytatta a részt vevő fiatalokkal együtt a tesztelést. Jó példát mutatva így tett Révész Má­riusz kormánybiztos is. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában