Múltidéző

2022.09.06. 09:00

Hatvanéves jubileumot ünnepel a zirci gimnázium

Alapításának 60. évfordulóját ünnepli idén a bakonyi kisváros gimnáziuma.

Müller Anikó Hanga

Az első évfolyam ballagása, még az általános iskola épületének udvarán

Forrás: Archív/Boross László

A ciszterci rendnek köszönhetően Zircen mindig jelen volt a kultúra, a szellemi érték. Az itt lakóknak is fontos volt az iskoláztatás. 1785 óta a ciszterci rend végezte a tanítást egy rendház közeli épületben. Az iparosok képzését tanonciskola biztosította. Az óvodában és az alsóiskolában az Isteni Szeretet Lányai is tanítottak. Magasabb szintű képzés azonban nem volt. 
1919. márciusban Kasper József zirci építőmester, a Legényegylet tervezője és építője vetette fel, hogy Zircen az ipariskolánál magasabb szintű iskola is létesüljön. A Veszprém Vármegye c. lap 1923. december 2-án így tudósított: „Kasper József lelkes ácsmester kérésére a zirci iparoskört meglátogatta Jankovich-Bésán Endre ugodi képviselő, gichathalmi földesúr. Egy Zircen felállítandó polgári iskola érdekében tárgyalt és támogatását helyezte kilátásba. Beígért 3 millió korona segítséget és 40 ezer db cement tetőpalát a saját gyárából. Szó volt esetleg egy négyosztályos gimnázium felállításáról is. A zirci apátság küldöttei is részt vettek, a községi elöljáróság 20 millió korona hozzájárulást, Kasper József pedig félmilliót ajánlott fel.” 
A terv azonban nem valósult meg, az 1900-as évek első felében a zirci gyerekek az alsó iskola elvégzése után a helyi tanonciskolában vagy Veszprémben folytatták tanulmányaikat a piarista gimnáziumban, a felső kereskedelmi iskolában, a lányok az angolkisasszonyoknál vagy az irgalmasoknál. Tanultak a pannonhalmi és a győri bencéseknél, a székesfehérvári, a budapesti ciszterci gimnáziumban vagy a budapesti felsőbb ipari iskolákban. 
A második világháború után, 1948-ban az egyházi iskolákat államosították. Az iskolarendszer átalakult, a nyolcosztályos általános iskola kötelezővé vált, erre épültek a négyosztályos középiskolák, de törvényt az iskolarendszerről csak 1961-ben alkottak. A gimnáziumokban 5+1-es rendszerű oktatás folyt, heti egy napon gyakorlati munkát végeztek a diákok. 
Az 1950-es évek végén újból felmerült, hogy legyen továbbtanulási lehetőség az akkori nagyközségben. Szó volt egy mezőgazdasági középiskola és erre épülve egy agrárfőiskola létesítéséről. A Földművelésügyi Minisztérium nem tudott ehhez támogatást nyújtani, viszont egy gimnázium alapításához a Művelődésügyi Minisztérium segítséget ígért. A Zirci Járási Tanács végrehajtó bizottsága 1962. augusztus 3-án úgy döntött, hogy 55 tanuló kezdheti meg tanulmányait az általános iskolával közös épületben és igazgatósággal, Barna Lajos igazgató vezetésével. Így hatvan évvel ezelőtt, szeptember 1-én megalakult a Zirci Gimnázium, ahova 12 fiú és 43 leány nyert felvételt. Öt napon elméleti, egy napon gyakorlati oktatás folyt. Az elsőévesek egy holdnyi területen gazdálkodhattak, a felsőbb osztályosok pedig a nagyesztergári állami gazdasághoz jártak oktatásra. Az egész járás magáénak vallotta az új középiskolát. Dudarbányáról az 1962/63-as tanévre 110-en jelentkeztek a dolgozók esti iskolájába azzal az eltökéltséggel, hogy annak elvégzése után a gimnáziumban folytatják tanulmányaikat. 

Május 1-jei felvonulás 1965-ben. A gimis egyenruha sötét öltöny, sötétkék kiskosztüm volt
Forrás: Archív/Boross László

Az iskola 1964 őszétől vált önállóvá, ekkor Csudai Bertalan lett az igazgató, 1971-ig, őt Szlotta Károly váltotta. Önálló épület ekkor még nem volt, az apátság különböző épületrészeiben helyezték el az osztályokat, a tanári kar egy része az általános iskola pedagógusaiból verbuválódott. Az első évfolyam 1966-ban érettségizett. Jó felvételi eredmények születtek. 
1965-ben a JTVB döntött az új, önálló épület megépítéséről, ahol 1969 őszén kezdődött meg a tanítás. Az intézmény Zirci Gimnázium néven működött, III. Béla nevét 1982-ben vette fel. A diákoknak egyensapkájuk, jelvényük volt, az ünnepségeken a viselet fiúknál sötét öltöny, lányoknál sötétkék kiskosztüm és fehér blúz volt. 
Az elmúlt hat évtized alatt sok változás történt, nyelvi és művészeti képzéssel bővült az oktatás. Sok neves tanáregyéniség oktatta, nevelte a diákokat. Közülük többen országos hírnevet szereztek, néhányan tanulmányaik után visszaértek Zircre, itt telepedtek le, mindvégig itt dolgoztak – e sorok írója is –, élnek, munkálkodnak ma is. 
2020-ban a gimnázium megalakulásának körülményeiről és első tíz évéről megjelent egy könyv, mely nemcsak az intézmény történetét, hanem jeles tanáregyéniségeit is számba veszi, és egykori diákok visszaemlékezéseit is felidézi. Eredeti dokumentumokat és az egykori növendékek névsorát is megtalálhatjuk a kötetben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában