Főhajtás gróf Széchenyi István nyugvóhelyénél

A modern Magyarország alapjai lefektetőjének mauzóleumánál Kerecsényi Zoltán, a PVE ügyvivője olvasott fel, majd Szabó Tiborné Széchenyi István imáját tolmácsolta a részt vevő küldöttség tagjainak, akik közösen elénekelték a régi magyar himnuszt, a Boldogasszony Anyánkat is. 
A nagycenki plébániatemplom közelében, hazánk egyik legszebb és legbensőségesebb vidéki sírkertjében áll a történelmi zarándokhely, egy temetőkápolna. A mauzóleumi kápolna oltárától jobbra, szűk lépcsőkön jutott le az emlékküldöttség a kriptahelyiségbe, ahol örök álmát alussza az államférfi. 

Széchenyi István 1860. április 8-án halt meg a döblingi elmegyógyintézetben. A soproni vasútállomáson összegyűlt tömeg néma tisztelgéssel fogadta koporsóját, melyet hajdani jobbágyai a vállukon hoztak ide, végső nyughelyére, a Soprontól tizenkét kilométerre lévő Nagycenkig. Széchenyit több ezren kísérték utolsó útjára 1860. április 11-én. A temetést követő három napban több mint ötvenezren rótták le kegyeletüket sírjánál.
A PVE-s küldöttség Széchenyi István sírlapjának bal  és jobb oldalára helyezte el nemzeti színű szalaggal átkötött koszorúit. Az emlékezés mécslángjait is meggyújtották a gróf és felesége, Seilern Crescentia (1799–1875) grófnő tiszteletére, majd a múlt századforduló magyar szobrászatának vezető egyénisége, Strobl Alajos (1856–1926) éppen 125 évvel ezelőtt, 1897 őszén felavatott egész alakos Széchenyi-szobránál tisztelegtek a település központjában.
Az emlékmű talapzatának felirata mindmáig hirdeti Széchenyi szavait: „Magyarország nem volt, hanem lesz.” Végül megtekintették az Európa egyik legszebb hársfasorának tartott, a Széchenyi-kastéllyal szemközt található, 1754-ben telepített hársfaallét.