Szeretteinkre emlékezünk

Gyerekkori emlékek. Metsző hideg van, ropog a hó a lábunk alatt, jól fel kell öltözni, nagykabát, csizma, megyünk a vörösberényi temetőbe, nagymama sírjához, akit nem is ismertünk, később ez lett nagypapa sírja is. Gyertyát gyújtunk, a szülők és a nagynéni mesélnek, emlékeznek hozzátartozóikra. Megállunk a mindenki keresztjénél, nem értjük, miért, azt mondják, azokért a rokonokért, akiknek sírja távol van, ott is gyújtunk gyertyát.

Hagyomány, szokás, rítus, ami beépül a családi emlékezetbe. Így adták tovább a szülők, így vittük tovább, így viszem tovább én. Ahogyan ők tették, példájukkal tanították, úgy teszem én. Hosszú évek, évtizedek óta, apai nagyszülők halála után apuhoz, anyai nagyszülőkhöz, szinte évről évre ugyanúgy, pár éve anyuhoz, Szabolcshoz. Ez is a családi örökség része, megfogalmazhatatlanul, valahol nagyon mélyen. Egyformák és mégsem, vannak évek, melyekre jobban emlékszem. Vannak, amelyek jobban fájnak, nagyobb sebet ütöttek.

A nagyszülők sírjához most az unokatestvérrel megyünk. Keresztfiamnak meséljük, itt vannak eltemetve anyuka és keresztmama nagyszülei, Anycsi mama szülei. Ő ugyanúgy nem ismerhette őket, ahogyan mi sem a mi dédszüleinket. Unokatestvéremmel emlékezünk Mamára és Papára, felidézzük azokat a történeteket, amiket nekünk meséltek egykor szüleink, Anyu és Keresztmama, és amiket Papa naplóba fogalmazott. Felelevenítjük a gyerekkori ajkai élményeket és mintha megelevenedne a múlt, érezzük szeretteink közelségét. Itt vannak velünk, valamennyien; gondolatainkban, szavainkban, cselekedeteinkben élnek tovább. Bennünk. Az, aki egy éve halt meg, akik négy éve, aki tizennégy éve, aki huszonkilenc éve, aki harmincöt és aki harminchét éve. Megmagyarázhatatlan, de érthető ellentét: nincsenek velünk, mégis velünk vannak.

Most azokra is gondolok, elsősorban rájuk, akik idén, néhány hete, néhány hónapja vesztették el szeretteiket, édesapjukat, édesanyjukat, nagyszülőjüket, testvérüket, gyermeküket. Kinek-kinek máshol a vigasz: Isten igéjében, imádságban, egy szerettünk gyengéd ölelésében, egy baráti szóban, egy telefonhívásban. Gondolatban velük vagyok, mellettük állok, ahogyan mellettem is álltak-állnak sokan.