Több év kihagyás után újra

2022.11.15. 13:11

Vidám Márton-nap étellel, itallal Hegymagason

Több év kényszerű kihagyás után szombaton ismét megrendezték a Szent Márton-napi ünnepséget Hegymagason, a művelődési házban.

Szijártó János

Hegymagason a pandémia miatt 2019 óta nem rendeztek Márton-napot. Most szombaton végre ismét együtt tölthettek egy remek hangulatú estét Fotó: Szijártó János



Amint azt köszöntőjében Gyurka Miklósné polgármester hangsúlyozta, a pandémia miatti kényszerszünet után már sokan várták az alkalmat, hogy 2019 után végre ismét együtt tölthessék a mindig remek hangulatú Márton-napot. Erre most lehetőség nyílt és a népes társaság számára egy kellemes délutánt, estét hozott ez a szombat.
- A Márton-napi népszokások részben a mezőgazdasági munkák befejezéséhez, az advent közeledtéhez, és a néhai püspök legendájához kapcsolódnak, aki előzőleg a római császár katonájaként szolgált. Felnőttként vált kereszténnyé miután katonaként megélte a köpeny csodáját. Egy koldusnak adta oda a saját köpenyének felét és másnap megjelent számára Jézus a koldusnak adott köpenydarabban - mondta a polgármester, majd minden vendégnek jó szórakozást, kellemes estét kívánt, amihez a finom helyi bor és a lúdvacsora sem hiányzott.
A hegymagasi amatőr színjátszók műsora után Beke Zsolt atya áldotta meg a gazdák által kínált borokat, s Márton kapcsán az irgalmasságról beszélt. - Éhezőknek enni adni, szomjazóknak inni adni, szegényeket felruházni, utasoknak szállást adni, betegeket látogatni, börtönben sínylődőket felkeresni, holtakat eltemetni. Ezen irgalmasság cselekedetei kapcsán mindig eszünkbe jut a szegény koldus, akinek Márton odaajándékozta köpenyének felét. Azért csak a felét adhatta oda, mert a másik fele a császár tulajdonát képezte - hívta fel a figyelmet az irgalmasság fontosságára, amely napjainkban egyre inkább előtérbe kerül.
A hegymagasi művelődési házban a lelki táplálék után a résztvevők magukhoz vehették a testi táplálékot is, és ha az idekapcsolódó népi hiedelmet vesszük alapul, akkor a következő esztendőben senki sem fog éhezni Hegymagason. 




 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában