Salföldi ragyogás

2022.12.17. 15:30

A Balaton-felvidék új kulturális központja

Idén januárban még csak álom volt, év végére már megvalósult csoda. Rekordidő alatt készült el a Balaton-felvidék új kulturális központja, a négy új épületből – köztük egy szabadtéri színpadból – álló Káli Kövek Alkotó- és Rendezvényház. A szombati ünnepélyes megnyitón jártunk.

Hegyi Zoltán

Salföld Káli kövek rendezvényház megnyitója Navracsics Tibor miniszter, parlamenti képviselő és Csúri Ákos, Káli Kövek Közhasznú Alapítvány alapítója

Fotó: Penovác Károly/Napló

Az első benyomás erős és kellemes. Az épületegyüttes szépen illeszkedik, belesimul a tájba és közvetlen környezetébe. A második csodálkozással vegyes, hogy egy ilyet, ilyen körülmények között, ilyen sebességgel létrehozni egyáltalán miként lehetséges. A harmadik már megállapítás, hogy ez bizony szép, a hajdani katolikus iskola látogatóinak bizonyára tetszene. 

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter megnyitójában kiemelte, hogy a Veszprém–Balaton Európa Kulturális Fővárosa 2023 eseménysorozat kapcsán ugyan a programokra helyezték a hangsúlyt, de az infrastrukturális beruházások ugyancsak fontosak, ennek szép példája a kővágóörsi Botond Pajta is. Fontosnak gondolta továbbá, hogy az alkotó- és rendezvényház meglévő épületek újjávarázsolásával készülhetett el, az egész közösség gyarapodását szolgálja és az évad elmúltával is működik majd. Hozzátett még valami nagyon fontosat, jelesül azt, hogy a térségben, a régióban a fejlődés és a fejlesztés a kultúrán alapul. 

Az ünnepi alkalom első haszonélvezői a gyerekek voltak, akiket kézműves-foglalkozás fogadott, de ez szimbolikus is egyben. Mindez nemcsak a jelennek, de a jövőnek is készült. A projekt megvalósítását és végigvitelét a Káli Kövek Közhasznú Alapítvány vállalta magára, és amint azt Csúri Ákos, mindezek megálmodója az egybegyűlteknek többek között elmondta, az alapítvány arra szegődött, hogy egész éves programokkal lássa el a környék településeit és az ide látogatókat. Ezek központja lesz az alkotó- és rendezvényház, amely ugyanakkor a Kőfeszthez hasonlóan nyitott és befogadó.  A felmerült kérdésekre megnyugtatásul közölte, hogy az üzemeltetés télen is megoldott, ami ezekben az energiaválságos időkben különösen fontos. 

A nemzeti színű szalag ünnepélyes átvágása után Navratil Andrea csodálatos énekét hallgathatták a zord időjárás ellenére szép számban megjelentek, majd Czár Péter atya a tőle megszokott és mindig hitet adó derűvel megáldotta a helyet, a Tördemic Tánegyüttes műsorát követően a bejárás során pedig lehetett tovább ámuldozni. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában