Rajzok és gondolatok arról, miért szerethető az ötvenéves Csicsergő óvoda

– Akkor érdemes fejleszteni egy települést, akkor érdemes a pedagógusoknak dolgozniuk a faluban élőkért, ha ott van egy összetartó közösség. Csetényben épp ez az a plusz, amiért iránytű lehet más községeknek – mondta el Ovádi Péter országgyűlési képviselő a jubileumi rendezvényen, és kiemelte annak jelentőségét, hogy az óvónők mekkora empátiával, odafigyeléssel fordulnak a gyerekek felé. 
Nagy Attila polgármester arról beszélt, hogy falujukban az óvodával ötven éve megteremtették a szülők támogatásának lehetőségét, a közelmúltban infrastruktúrája és szakmai programja is megújult, utóbbi folyamatosan elismeréseket érdemel ki. 
Abban a füzetkében, amelyben ötvenféleképp fogalmazták meg egykor és a most oda járók, az ott dolgozók, miért lehet annyira szeretni a fél évszázados fennállását ünneplő intézményt, Kelemen Anita, az óvoda vezetője felidézte, milyen fontos volt számára gyermekkorában az ő óvónője, és szerinte mindenkinek kell hogy legyen egy ilyen „Vilma nénije", aki vigasztalást, szeretetet, biztonságot ad; ő maga is az szeretne lenni a csetényi ovisoknak. 

Több mostani és egykori ovis, már iskolás diák érzékletesen írt, rajzolt emlékeiről, például kiszínezte a macinapot. Volt, aki a diavetítés számára különleges jelentőségét hangsúlyozta, más a tálban pancsolásét, amelybe játékhajók kerültek, akadt, aki szavai szerint a meseszíndarabokban játszott szerepeitől kapott szárnyakat, vagy bevallotta, szíve mindig visszahúzza a Csicsergőbe. Előfordult, hogy egy mostani anyuka hazajárt oda ovisként, aztán szakmai gyakorlatra, majd szülőként is. Talán a legsommásabbnak az a nosztalgikus megállapítás számított, mely szerint óvodásként, csicsergősként „annyit játszottunk, amennyit csak akartunk".