A Vitézi Rend ma

Kis utánajárás után kiderül, hogy a Vitézi Rendet az első világháborúban, a nemzet szolgálatában kitűnt személyek jutalmazására alapította Horthy Miklós kormányzó 1920-ban. A keresztény hitvalláson alapuló katonai rend, amely a legmagasabb erkölcsi értékek szerinti életvitel folytatására biztat, mára három formációban is létezik. A jogfolytonos szervezetként nyilvántartott és legnagyobb létszámú Vitézi Rend veszprémi képviselőjével, vitéz Kohár Kolossal beszélgettünk. 
Manapság nagy a kereslet a különféle – lehetőleg régi, patinás – címek iránt, így sokan keresik a vitézi rendeket is, de hogyan lehet valaki „vitéz”?
– Ha elmesélhetem a saját történetem, én a Vas–Zala megyei törzskapitány, vitéz lovag Kovács Jenő révén láttam bele a szervezetbe, küldetésébe, elhivatottságába, ami megtetszett. A törzskapitány ajánlotta, hogy keressek a felmenőim között úgynevezett érdemszerzőt, aki miatt megkaphatnám a címet. Ilyen rokona szinte mindenkinek van, például a háborúk hősi halottai révén. Nálunk nagyapai ágon is van ilyen érdemszerző, de az volt az édesapám is – a cím elnyerésének joga folyamatos a családban. Mivel a második világháborúban bombatámadás érte a rend központi irattárát, a családi köteléket a jelöltnek kell bizonyítania. Ha sikerül, a Vitézi Szék felülvizsgálatának eredménye is pozitív, megörökölhető a cím, amivel a jelölt vállalja az aktív tagság kötelezettségeit, amely hagyományőrzés, honvédelmi sporttagozat, katasztrófavédelem, de túlnyomórészt karitatív tevékenység, Utóbbi történhet külső kezdeményezésre, például főkapitányi megkeresésre, hírlevélre való reagálással, de nem szervezetten is. Én például rendszeresen viszek ruhaadományt, vetőmagcsomagokat Kárpátaljára. A técsői református líceum már nyugalmazott igazgatója, Ambrus Pál segítségével jutottunk el az ottani magyarokhoz, akiknek pénzt gyűjtöttünk, legutóbb pedig ételosztáson vettem részt a szombathelyi hajléktalanszállón december 23-án. Folyamatos törekvésünk, hogy megemlékezzünk az elfelejtett magyar hősökről. Emléktáblát állítottunk például Bács-Feketehegyen Berhidai Keresztes József református tiszteletesnek, akit az 1848–49-es szabadságharcban lőttek le. Ez volt az első emlékállítás, amelyen részt vettem, de azóta már öt újabb táblát helyeztünk el. Másik fontos célunk a tartósan rászorulók segítése pályázati forrásból, magánadományokból. Ez különösen megfogott, magam is évek óta művelem.

És mi a tapasztalat? Fogy vagy nő a segítségre szorulók száma, mit mutat a társadalmi látlelet?
– Talán stagnál a létszám, de mindig van utánpótlás, a hajléktalanok legtöbbje képtelen kimászni a gödörből. Akiknek mi segítünk, azok nem kérnek, mi sem várunk köszönetet, de mindig reménykedik az ember, hogy hozzájárulhat valami pozitív változáshoz. 

Mikor használta először Kolos a vitézi címet?
– Engem két éve avattak, az avatóm vitéz lovag Molnár Gazsó János főkapitány volt. Az avatást bankett követte, és ott, az ültetőcédulán írták így: vitéz Kohár Kolos nemzetes úr. A renden belül ez a megszólítás. Egyébként hölgyek is vannak közöttünk, az ő megszólításuk: nemzetes asszony. Velem egy időben avatták kadéttá a fiamat. Fontos célunk a fiatalítás. Sok a jelentkező, arra kell ösztönöznünk őket, hogy aktív tagok legyenek. Ezért minden tevékenységet együtt végeznek, mindenütt együtt jelennek meg a kadétok és elöljáróik. Van kiről példát venni; rendünk jelenleg leghíresebb tagja Vitéz Pákh Imre, övé volt a Munkácsy-trilógia, és ő az, aki saját pénzen millenniumi emlékművet állíttatott a munkácsi várban.