A lövés pillanatának nyugalma

2023.01.07. 17:00

Negyedszázados íjász szakosztály bajnokokkal, csúcstartókkal

"Az íjászat a legmagyarabb sportág, többek megtudhatnak általa eleinkről, hagyományainkról és magunkról. Ugyanis nagy nyugalomra van hozzá szükség, és azt is okoz annak, aki gyakorolja" – állítja Molnár Ferenc, aki az Alsóörsi Sportegyesület Íjász Szakosztályát vezeti, amely idén negyedszázados fennállását ünnepli.

Rimányi Zita

Alsóörsi Sportegyesület Íjász Szakosztálya, felnőttek

Forrás: Alsóörsi Sportegyesület Íjász Szakosztálya

Huszonöt éve négy taggal alakult meg a szakosztály, az alapítók között volt Molnár Ferenc, aki mintegy tizenöt éve irányítja a szakosztályt. Az íjászathoz, mint más sportokhoz – elmondása szerint – kell állóképesség, emellett főként hatalmas önuralom, összpontosítási képesség. Főleg abban a pillanatban, amikor a versenyző elengedi az ideget, azért, hogy pontos legyen a találat, a nyílvessző épp oda érkezzen, ahova célzott. A nyugalomra elsősorban a lövés pillanatában van szükség, ugyanakkor az edzés Molnár Ferenc tapasztalatai szerint eleve ilyen hatással van rá, teljesen kikapcsolja. Többek közt ezért szereti annyira az íjászatot, és az okok közé tartozik még, hogy szabad levegőn lehet, s ez a sport mindazt táplálja benne, ami élteti, segít gondolatait összeszedni más tevékenységei során is, több helyzetben kamatoztathatja a gyakorlatot, amit így szerez.

Molnár Ferenc
Forrás: Alsóörsi Sportegyesület Íjász Szakosztálya

Tavaly többek közt a zirci piacon tartott bemutatót, szeretné minél többekkel megismertetni az íjászatot, amit a legmagyarabb sportágnak tart. Elég csak történelmünkre visszagondolni – hangsúlyozza. Ugyancsak a népszerűsítés az egyik célja, hogy szakosztályuk versenyeket rendez. A Balaton Kupa sorozatában terep-, pálya- és vadászíjászatban rendre összemérik tudásukat a műfaj képviselői, idén is meg szeretnék tartani. Az ország több részéből érkeznek a Balatonhoz emiatt versenyzők és a közönség is élvezi a látványt, az érdeklődők többek megtudhatnak eleinkről, hagyományainkról ezáltal. Idén a negyedszázados jubileum alkalmából emellett a versenyzőknek komolyabb kihívást jelentő programot szeretnének tartani, ami ugyanakkor a közönségnek is vonzó lehet.

Az utánpótlás is hozza az eredményeket
Forrás: Alsóörsi Sportegyesület Íjász Szakosztálya

Az íjászatban a magyarok világszinten az élmezőnybe tartoznak, kiemelkedően teljesítenek. Két változatában a legjobbak a világon. A távlövésben Mónus Józsefnek köszönhetően, aki egyszerű magyar íjat, olyan fegyvert használ, amivel őseink még harcoltak, a lovasíjászatban pedig Kassai Lajos tudása páratlan, Amerikából őslakos indiánok leszármazottai érkeztek hozzá tanulni. Minderről Molnár Ferenc szívesen beszélt, hiszen szívéhez közel áll a harcmódból sportággá szelídült mozgásforma. Az szintén büszkeséggel tölti el, hogy manapság már az alsóörsi íjászszakosztály 35 tagot számlál. Közülük évente többen szereznek országos bajnoki címet kategóriájukban, korosztályukban, ami azt jelenti, hogy az adott íjtípus használatában a legjobbak. Szintén vannak közöttük lövéspontszámban csúcstartók. Nyáron pedig a diákolimpia döntőjében fiatalabb tagjaik öten képviselték csapatukat, többségük először vett részt versenyen és csak pár hónapja íjászkodott, mégis sikeresen mutatkoztak be. 

 


 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában