Semmi mással nem lehet pótolni

2023.02.21. 17:30

A véradás fontosságára hívják fel a figyelmet (videó)

Kedden és szerdán immár hagyományos véradását rendezi meg a Veszprém Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ, idén két helyszínen: az első napon a Pannon KözTérben, míg másnap a Balaton Plázában 14 és 17 óra között.

Juhász-Léhi István

Fotó: Nagy Lajos/Napló

Kovács Áron (Fidesz–KDNP) önkormányzati képviselő a veol.hu-nak kedden elmondta, egy véradással három életet lehet megmenteni, és a véradást semmi mással nem lehet pótolni. 

– Ezért is örülünk annak, hogy a civil szervezetek is részt vesznek mindebben és nyolcadik alkalommal szervezték meg a véradást. Ezúton is arra biztatok mindenkit, hogy aki teheti, jöjjön és adjon vért – mondta a képviselő, aki rendszeres véradó, kedden is adott.

Óhegyi Tamás projektvezető, a Veszprém Vármegyei Civil Hálózatért Közhasznú Egyesület részéről ugyanakkor arról beszélt, hogy a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága a Civil Közösségi Szolgáltató Központok, valamint az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt közreműködésével nyolcadik alkalommal rendezi meg a Civil Véradó Hetet, mely idén országszerte 59 helyszínen és 73 véradási időponttal nyújt lehetőséget a véradásra.

– Örömteli, hogy minden eseményen sikerült növelni nemcsak a véradók, hanem a helyszínek számát is – fogalmazott.

A Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) és az 1 FC Veszprém is állandó segítői a Civil véradó hétnek.

– Rendszeres véradó vagyok, most is fogok vért adni – árulta el a futsalosok ügyvezetője, Rajki Tamás, miután végzett az ezzel járó gyors „papírmunkával". – Mind magánszemélyként, mind sportvezetőként is a véradás fontosságát képviselem. Úgy érzem, hogy az emberek gondolkodását kell megváltoztatni ez ügyben, mert rosszak a beidegződések.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában