Elismerték a védőnőket

2023.02.17. 11:00

Harmadszor adták át a Steller Mária Védőnői Díjakat

Harmadik alkalommal adták át a Steller Mária Védőnői Díjakat. A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom (HKHK) és a Nemzeti Népegészségügyi Központ által alapított elismerést 21, kiemelkedő szakmai munkát végző védőnő vehette át csütörtökön.

Tóth B. Zsuzsa

Az elismerést 21, kiemelkedő szakmai munkát végző védőnő vehette át Fotó: központ

A Házasság hete keretében a Magyar Tudományos Akadémián rendezett Család és hivatás című konferencián beszédet mondott többek között a Miniszterelnökség családpolitikáért felelős helyettes államtitkára is. Beneda Attila kiemelte: a kormány abban próbál segíteni, hogy mindenki szabadon dönthessen, vállal-e gyermeket vagy sem, a gyermek mellett visszamegy-e dolgozni vagy sem.

Skrabski Fruzsina, a HKHK társelnöke úgy fogalmazott: ha a védőnőket szeretjük, tiszteljük, felemeljük, akkor egy jó országban fogunk élni. A védőnők áldozatos munkát végeznek, sok helyen közösséget teremtenek, edukálnak, hátrányos helyzetűeket támogatnak a gyerekek és családok érdekében.

Müller Cecília országos tiszti főorvos örömét fejezte ki, hogy a Steller Mária Díjat a házasság hetén adják át, mondván, a házasság és a közösségért munkálkodás is egyfajta elköteleződést jelent. Kiemelte, rendkívül fontos a biztonság, amelyet a védőnők a családoknak nyújtanak.

A díjat a járási, fővárosi vezető védőnő ajánlása alapján egy nyolctagú zsűri ítéli oda vármegyénként egy személynek. Az elismeréssel az alapítók a védőnői hivatás fontosságára hívják fel a figyelmet. 

Veszprém vármegyéből Zsifkovics Szilvia (Révfülöp védőnői körzet) vehette át a díjat. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában