Elkövető vagy áldozat? A Tanácstalanság dilemmája

E korszak nemcsak súlyos történelmi örökség, tanulmányozása során találkozni lehet a lélek mélységeivel, olyan emberi történetekkel, melyek nagyon nehéz életekről, döntési helyzetekről szólnak. Hogyan lehet két iszonyú döntés közül a kevésbé borzasztót megtalálni? Hogyan lehet mindezt morálisan megmagyarázni? Számos kérdés inspirálta Veszprémy László Bernát kutatásait.

A zsidótanács náci német találmány volt a II. világháború során. Az első ilyen tanácsot a megszállt Lengyelországban állították fel, majd az összes többi országban is. A nácik felismerték azt, hogy a zsidóság, amelynek az elpusztítására törekedtek, sokkal könnyebben fogad el utasítást a saját vezetőjétől, mint egy SS-tiszttől, ezért arra kényszerítették az összes megszállt országban a zsidókat, hogy felekezeti különbségektől (ortodox, nacionalista és neológiai zsidók) és ítéletbeli eltérésektől függetlenül tömörüljenek be egy központi szervezetbe. Arra kényszerítették a baloldaliakat, szocialistákat is, hogy vegyenek részt ezekben a zsidó tanácsokban. Feladatuk az volt, hogy átadják a németek utasításait a helyi zsidó közösségeknek. Nekik kellett megszervezniük a gettóbeli életet, a rendfenntartást – így zsidórendőrséget kellett felállítaniuk a sajátjaik közül, amelynek kifejezett feladata volt meggátolni a gettóból való szökést, valamint felszámolni az ellenállási mozgalmakat. A zsidótanács feladata volt a koncentrációs táborokba küldendő emberek kiválasztása is. Nem egy esetben ezek a vezetők az öngyilkosságba menekültek az ilyen feladatok miatt. A háború befejezése után a zsidótanácsokat és a zsidórendőrséget is nagyon komoly vádak érték, felelniük is kellett tetteikért.

A Tanácstalanság végső soron kísérletet tett egy, a háború után szinte mindenki által támadott, ám érdemben csupán kevesek által vizsgált áldozati réteg, a zsidó vezetés holokauszt alatti viselkedésének megértésére.