Magyar falu program

2023.06.21. 20:00

Kontrát Károly képviselő: a jövőt a gyermekek jelentik

Több mint 50 millió forintból szolgálati lakást alakítottak ki Felsőörsön Bodáné Farkas Szilviának, a Miske Óvoda és Bölcsőde vezetőjének, amit Kontrát Károly országgyűlés képviselő adott át szerdán.

Kovács Erika

Balról: Szabó Balázs polgármester, Bodáné Farkas Szilvia intézményvezető, és Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője

Fotó: Nagy Lajos/Napló

Kontrát Károly képviselő elmondta, az 50 millió forintból 30 milliót a Magyar falu programmal támogattak, a többi önkormányzati forrás. – Kezdetek óta támogattam ezt a fejlesztést is, mert azt gondolom, hogy jövője csak annak a nemzetnek van, amely egyre több energiát és forrást fektet a gyermekekbe, az oktatási intézményekbe. Meggyőződésünk, hogy a magyar nemzetnek csak a magyar gyermekekkel lehet jövője, fogalmazott az országgyűlési képviselő. 

Kontrát Károly hozzátette, nagy örömmel tölte el, hogy egy újabb összefogás eredményét lehet látni, hiszen a magyar kormány mellett az önkormányzat is támogatta a fejlesztést. – A néhány éve átadott új intézménybe járó gyermekeknek és pedagógusainak szép nyarat, jó kikapcsolódást kívánok, hangsúlyozta. Szabó Balázs polgármester köszönettel beszélt Kontrát Károly képviselő segítségéről, a támogatásról, majd elmondta, az intézménybe, amelyben a szolgálati lakást is kialakították, 100 gyermek jár, és 19 alkalmazottja van. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában