Juniális

2023.06.10. 19:00

Közelebb hozzák egymáshoz a Cholnoky-lakótelepen élőket

Nagy sikerrel rendezték meg a hagyományteremtő szándékkal elindított Cholnoky(s) juniálist pénteken.

Marton Attila

A rajzpályázat résztvevőinek egy része, Sótonyi Mónika és Porga Gyula az alkotások előtt

Fotó: Marton Attila/Napló

Porga Gyula polgármester (Fidesz–KDNP) köszöntőjében arról beszélt, a Cholnoky városrészben élők aktívan használják a helyben működő intézményeket, a Cholnoky Kerekasztal programjai pedig hozzájárulnak ahhoz, hogy a helyi közösség tagjai jobban megismerjék egymást, és ezzel erősítsék a helyi identitást. 

Sótonyi Mónika önkormányzati képviselő (Fidesz–KDNP) arról beszélt, 2019-ben alapították meg a Cholnoky Kerekasztalt a városrészben működő intézményekkel, civil szervezetekkel azzal a céllal, hogy a lakótelepen hagyományteremtő szándékkal indítsanak el programokat, amelyek összekovácsolják a helyi közösséget. Bár a járvány hátráltatta a kezdeményezést, két alkalommal már sikerült megszervezniük a városrészi karácsonyi ünnepséget, pénteken pedig első alkalommal tarthattak juniálist. 

A Cholnoky iskola előtt szervezett rendezvény a Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió táncosainak műsorával kezdődött, majd Benis Vivien aerobik- és fitneszedző mozgatta meg a résztvevőket, később Ruzsin Ákos, a Pannon Várszínház tehetsége, Demel Eszter karnagy növendéke énekelt. A fellépők mellett a délután során különböző kézműves foglalkozások – papírfonás, virág és lakásdekoráció-készítés –, valamint papírsárkánykészítés is várta az érdeklődőket, akik a Laczkó Dezső Múzeum jóvoltából régészeti eszközökkel is megismerkedhettek. 

Fotó: Marton Attila/Napló

A rendezvényen kihirdették a Cholnoky Jenő életéhez és munkásságához kötődő Az én Balatonom című rajzpályázat eredményét is. A versenyre összesen 158 pályamunka érkezett a városrészi óvodából és általános iskolából, az alkotókat három korcsoportban – óvoda, alsó tagozat, felső tagozat – díjazták. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában