Számszimbólika, Szépalma és Oszter Alexandra

2023.07.02. 12:00

A színésznőt barátság fűzi a porvai polgármesterhez, aki elkísérte a bakonyi állatotthonba

Oszter Alexandra színészt, képzőművészt látta vendégül a napokban Porván a falu polgármestere, Veinperlné Kovács Andrea és a szépalmapusztai állatotthonba kísérte el, ahol főként lovakat gondoznak. Közös terveik vannak, többek közt a betyárhagyományok ápolása kapcsán.

Rimányi Zita

Oszter Alexandra színész Porvára látogatott, Veinperlné Kovács Andrea polgármesterhez családi barátság fűzi

Forrás: Útirány

– Már Szandra szüleivel is barátságot ápoltam, Oszter Sándor színésszel és Failoni Donatella zongoraművésszel. Falunk hivatalos eseményein többször mindketten részt vettek, ami fontos a helyieknek, mert így fejezték ki, elismerik eredményeinket. Gyakran telefonon beszéltünk, már megismerkedésünkkor olyan összhang teremtődött köztünk Sándorral, mintha régről ismertük volna egymást. A természet- és az állatvédelemről hasonlóképp gondolkodtunk, iránymutatást adtunk egymásnak olyan területeken, ahol egyikünk nem volt jártas, másikunk viszont tapasztalatokkal bírt. Emlékszem, megfogta a környezet, amikor itt ült a halastavunknál, ahol az egykori pálos tó egy részét tájépítészeti rekonstrukció révén sikerült eredeti helyén kialakítanunk, a zöld völgyben, ahonnan a Kőrisre látni. A lánya, aki most ellátogatott hozzám, hasonlóképp törekszik a természettel harmóniában élni, ezért elkísértem a szépalmai állatotthonba – tájékoztatta lapunkat Veinperlné Kovács Andrea porvai polgármester.

Bardóczky Veronika mutatta meg a Gut Aiderbichl alapítvány szépalmai állatotthonában gondozott négylábúakat Oszter Alexandrának
Forrás: Útirány

A Porvához tartozó Szépalmán öröklakásra lelnek korábban rossz sorsú és nyugdíjasprogramba került négylábúak, főként lovak. A Gut Aiderbichl alapítvány állatotthonában Bardóczky Veronika projektmenedzser vezette körbe vendégeit. A gyönyörű természeti környezetet különlegesen használják ki itt öt éve, fenntartására ügyelnek, a ménesbirtok állatmentő tevékenysége pedig egyedülálló és példa értékű a porvai polgármester szerint, az ahogy a lovak utolsó életszakaszában, mondhatni nyugdíjba vonulásuk után gondozzák őket. Oszter Alexandrát érdekelte az ott dolgozók tevékenysége, az is, hogy egyik missziójuknak a tudásmegosztást tartják. 

Veinperlné Kovács Andrea lapunknak érdekességként megemlítette, hogy beszélgetésük során kiderült, ezen a héten, ugyanazon a napon volt Alexandra 13 éves fiának, Axelonak és a faluvezető 31 esztendős fiának a születésnapja. A számszimbolika, a számmisztika is összeköti őket, családjaikat – jegyezte meg és elmondta, hogy vannak készülőben közös terveik. Oszter Alexandra méltóképp szeretné édesapja szellemi örökségét ápolni, akinek a legemlékezetesebb alakítása a Rózsa Sándor filmsorozatban máig segíti a betyárhagyományok ápolását és erre a Bakonyban is szükség van. Ugyanakkor a híres, tavalyelőtt elhunyt színésznek már fontos szerepei szintén emlékezetesek. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában