Ünnep

2023.08.20. 18:44

Kontrát Károly országgyűlési képviselő: „Álljunk meg és emlékezzünk!”

Isten éltesse Magyarországot, ezt a gyönyörű országot, amely mindnyájunk hazája – fogalmazott Kontrát Károly országgyűlési képviselő a Kingus parkban, Küngösön az államalapítás alkalmából rendezett kétnapos falunap megnyitóján augusztus 19-én, szombaton, ahol posztumusz díszpolgári címet kapott Mürkli István Jánosné, aki 13 éven át volt alpolgármester.

Kovács Erika

Fotó: Kovács Erika

Kontrát Károly képviselő ünnepi beszédében kiemelte, a magyarság egyik legszebb ünnepnapja augusztus 20-a, amikor Szent István királyt, az ezeréves magyar államot és a magyarság összetartozását ünnepeljük. – Illő, hogy ma a forgatagban megálljunk, és együtt emlékezzünk, közölte. Hozzátette, államalapító Szent István tevékenységének köszönhetően hazánk Európa egyik legrégebbi, önálló államisággal rendelkező országa. Magyarország azért van, mert bármennyi idegen hódító és megszálló akarta birodalma részévé tenni, a magyarság mindig megvédte hazáját. Magyarország van, mert ezer éve keresztény hit és kultúra táplálja a magyarság szellemét. – Újra és újra hazánk jövőjét eldöntő kérdések és válaszút előtt állunk. Választanunk kell, hogy megőrizzük-e Magyarországot úgy, ahogy most van, vagy hagyjuk, hogy elsodorjon a békétlenség, a válság és háború. Mi a béke pártján állunk. Magyarországon munkahelyeket hozunk létre, otthonok épülnek, mert megvédjük a nemzeti érdekeinket, a gazdaságunkat, a családok támogatását és a munkahelyeket.  Szent István örökségéhez méltón az a célunk, hogy Magyarország megmaradjon magyar országnak – hangsúlyozta.

Fotó: Kovács Erika

– Két napon át ünnepeljük a 733 éves Küngöst és Szent István államalapító királyt, ezt Szabó Gergely polgármester mondta, aztán köszönettel szólt a Küngösért Alapítvány kuratóriuma tagjainak évtizedes munkájáról, majd üdvözölte a testvértelepüléseikről érkezett vendégeiket, így a felvidéki Csitárból Kurucz Valéria polgármestert és a németországi Güterfeldéből érkezetteket. Az ünnepi gondolatok után közölte, a képviselő-testület döntése nyomán posztumusz díszpolgári címet adományoznak Mürkli István Jánosnénak, aki 13 éven át volt a falu alpolgármestere. Az okiratot Mürkli Anikó, a leánya vette át Kontrát Károly képviselőtől és Szabó Gergely polgármestertől. 

Fotó: Kovács Erika

Küngösön a felújított templom ünnepélyes átadása alkalmából az új búzából készült kenyeret Dusicza Ferenc lelkész megáldotta, majd megosztotta ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel. 

Fotó: Kovács Erika

A falunapokon főzőversenyt is szerveztek és szép műsorral ajándékozta meg a közönséget  Kökény Attila énekes, Baksa Kata népdalénekes, az Aranyalma Református Általános Iskola diákjai, a Kéknefelejcs Néptánccsoport, a Csitári Menyecskekórus és a Veszprémi Ifjúsági Fúvószenekar, a nyitónap utcabállal ért véget. Az ünnep alkalmából koszorúkat helyeztek el a Szent István parkban. 

 

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában