Lomidilemma: kié a kidobott holmi?

Örvendetes, hogy városszerte elszállítják az elmúlt (fél-egy) év lakossági limlomját. Kevésbé örvendetes, hogy az - érthetően és jól értelmezhetően minden lépcsőházban kiírt – ártalmas hulladékot (gumik, festékesvödrök stb.) is kidobnak a lakók (más téma, hogy az efféle – egy részük újrahasznosítható! – anyagok elszállítása, lerakása kicsit bonyolultabb). Ezek bizony vagy ott is maradnak akár hónapokon át, jobb esetben az utánfutókkal cirkulálók viszik el.

Fotó: Zatkalik András

A lominak azonban van másik „vetülete” is: ezek a használt, ám ép bútorok, konyhai, kerti és egyéb eszközök. Igazi szociológiai tanulmányt lehetne firkantani sorsukról. A környék lakói egyre szűkülő körben vizslatják a terebélyesedő halmokat, majd amikoron föllelnek valami hasznosat, diszkrét módon meg is mentik. Az előrelátó kézikocsin, rozzant kerékpáron a faanyagot menti, hiszen azzal tüzelhet a hideg beálltával a csatári bódéjában. Mások a „nemeset” kutatják: a kábelből, elektronikai cuccokból rezet lehet kinyerni. Szorgoskodnak a könyvmolyok is, mert mindig akad egy-egy ritkaság, amiért érdemes koptatni a cipőt (na, ebből is van választék, akárcsak a kinőtt ruhákból). A profi jól tudja, hol keressen. Neki sikerül műtárgyat (egy ismerősöm így jutott egy vacak könyvbe elrejtett eredeti Mészöly Géza-alkotáshoz), aranyat kiszúrnia.

A dilemmám pedig nem egyéb, mint a „ius lomizanti”, vagyis a lomizás etikai és jogi, szociális vonzata. Ha már egyszer kidobták, vihetem-e, vagy onnantól, hogy a placcon hever, már városi, állami tulajdon-e. Vicik-vacak esetében a balhét ki-ki elviszi, de mi van (lesz) az értékekkel, netán penészes cihába rejtett pénzzel, púderesdobozban hagyott ékszerrel, drága órával stb.

Amíg erre választ kapok, bottal bele-belepiszkálok a gyanús pakkokba, hátha épp én lelem meg Attila kardját…

Zatkalik András