Ismeretlen tettes ellen

2023.10.20. 17:30

Feljelentést tett a tapolcai képviselő a lemaradt időbélyegző miatt

Közokirat-hamisítás alapos gyanúja miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a Veszprém Vármegyei Főügyészségen Takács Gábor tapolcai önkormányzati képviselő, miután a törvényességi felhívás, valamint a képviselő-testületnek címzett levél helyett egy hitelesítetlen, időbélyegző nélküli dokumentum került eléjük a legutóbbi ülésen.

Szijártó János

Hitelesítetlen, időbélyegző nélküli dokumentum került a képviselő-testület elé a legutóbbi ülésen, de ebben sem Dobó Zoltán polgármester, sem Iker Viktória jegyző nem talált kivetnivalót

Forrás: Tapolca Média/Facebook

Mint lapunknak Takács Gábor elmondta, s az ülésen szóban is jelezte, hiába kérték korábban Tapolca jegyzőjét, Iker Viktóriát, hogy amennyiben törvényességi felhívás érkezik a képviselő-testület számára, azt azonnal, és maradéktalanul továbbítsa a testület felé, ez a leutóbbi ülésen sem történt meg. Ráadásul Takács Gábor szerint, közokirat hamisítás történt azzal, hogy nem az eredeti dokumentumot csatolta a jegyző kiküldött anyagok közé. Úgy vélte, azzal, hogy az elektronikus közokiratról eltávolították az elektronikus aláírást és az időbélyegzőt, megfosztották azt közokirat jellegétől. 

Annak ellenére, hogy a közokirat címzettje a képviselő-testület, éppen a címzett kapta aláírás és időbélyegző nélkül a törvényességi felhívást, ezt egy másik képviselő, Décsey Sándor is jelezte hozzászólásában a szóban forgó ülésen. Bár Dobó Zoltán polgármester szerint − mint az ülésen megjegyezte − ez egy sima kötekedés a képviselők részéről, Takács Gábor szerint a polgári perrendtartásról szóló törvény alapján nem feltétlenül az. Mivel a törvény előírja azt, hogy elektronikus közokirat kiállításához az is szükséges, hogy a közokirat kiállítására jogosult az elektronikus okiraton fokozott biztonságú elektronikus aláírást vagy bélyegzőt, és amennyiben jogszabály így rendelkezik időbélyegzőt helyezzen el.

A jegyző az ülésen a felvetésre, mint ahogy az a település honlapján, a jegyzőkönyvben is olvasható, azt mondta, hogy az időbélyegző valószínűleg azért hiányzik, mert ő „lementette” a gépére a Nemzeti Jogszabálytárból és vélhetően ezt nyomtatta ki. Egyben jelezte a képviselőnek, hogy bemehet a hivatalba, megtekintheti az ügyiratot, amelyen ott van a júliusi időbélyegző. Erre reagálva szólt hozzá Décsey Sándor, azt kifogásolva, hogy a küldemény címzettje, azaz a képviselő-testület miért két hónap késéssel ismerte meg a törvényességi felhívást. Iker Viktória azt válaszolta, hogy hivatali kollégáival egyeztetve úgy döntöttek, az áprilisi testületi ülésen elhangzottakkal szemben, hogy mégsem küldik ki a testületnek címzett anyagot, hanem betekintési lehetőséget biztosítanak a képviselőknek. Majd Tóth Bálint képviselő ezirányú kérésére mégis meggondolta magát és azt ígérte, hogy a jövőben kiküldi a testületnek címzett dokumentumokat.

Takács Gábor mindenesetre feljelentést tett, amelyben úgy fogalmazott, hogy elektronikus közokirat megfosztása közokirat jellegétől annak érdekében, hogy a címzett képviselő-testület ne tudhassa meg a közokirat tartalmát képező törvényességi felhívás pontos aláírásának és megküldésének dátumát, túlmegy azon a határon, amit egy hivatalvezető megengedhet magának, ezért kérte az ügy kivizsgálását.

Hozzátette, hogy a korábban tárgyalt törvényességi felhívásokat kinyomtatták a polgármesteri hivatalban, beszkennelték, ezáltal látszott az aláírás és az időbélyegző is, így éppen ennek ismeretében tette szóvá több képviselő, hogy a nekik szóló felhívásokról csak jelentős késéssel szereznek tudomást. Ebben a konkrét ügyben az aláírás és az elektronikus időbélyegző eltávolítása azt a célt szolgálta Takács Gábor szerint, hogy a képviselő-testület ne szerezzen tudomást a törvényességi felhívás beérkezésének pontos idejéről. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában