Várják ki az örökséget!

Kedves Kati! Jó férjem volt, szorgalmas, családszerető. Amikor elment, úgy, ahogyan megbeszéltük, kiadtam a fiainknak az apai örökséget. Egyiknek sincs családja, mégis úgy veszem észre, szeretnék már magukénak tudni az anyai részt is. Hát én nem kuporgatok nekik tovább! Utazni fogok, először is Rómába, a Vatikánba. Érezzem ezért rosszul magam?

Kedves Olvasónk! Gyermekei megkapták apai örökségüket elhunyt férjével közös szándékuk szerint, de talán nem érezték meg, hogy az emberi kapcsolatok minősége az adás és elfogadás képességén is múlik, és a kapcsolat „addig él, amíg öröm adni és elfogadni.” Nem írt arról, hogy milyen viszonyban van a gyermekeivel, milyen jelzések alapján vette észre, hogy anyagiasságukkal átlépnek egy határt, de indulatát, megbántottságát megértem. Ön már most rosszul érzi magát, mert nincs könnyű helyzetben, de aggódnia nem kell, az öröklést szabályozó jogszabály önt védi, nem kerülhet bizonytalan anyagi viszonyok közé. Mielőtt a tervezett nagy útra indulna, érdemes lenne egy őszinte beszélgetést kezdeményezni gyermekeivel. Mondja el nekik utazási szándékát, legyen szelíd, de határozott személyes érdekeit képviselve. Lehet, hogy nem jár sikerrel, mert vannak élethelyzetek, amikor a családtagoknak csak szakember, családterapeuta segíthet az elakadt kommunikációban. Gondolja át ezt a lehetőséget is, hogy római utazását nyitott szívvel, megbékélt lélekkel valósíthassa meg. Nemcsak nagy távolságot tesz meg, elmélyült gondolkodásra is lehetősége lesz, ha nem indulata vezérli az elhatározását. Fontolja meg: „aki nem tudja, hová tart, nem csodálkozhat, hogy egészen máshová érkezik.”

Pap Katalin
gyógypedagógus, családterapeuta