A legjobb gyógyszer a barátság

Az új lakóterületek kialakításával ebből alakult ki a múlt század közepére a Dózsaváros. Város a városban, ami ugyanakkor megőrizte korábbi falusias, illetve kertvárosi jellegét. Hogy ez nemcsak a szeretett településkép megőrzését jelenti, annak számtalan jele van – amit legutóbb Márton napján tapasztalhattam, amikor ünnepi vacsorára hívott a Dózsavárosi Baráti Kör.
A szűken vett, mintegy harmincfős civil szervezet a Temetőhegyen évtizedek – vagy talán századok – óta itt élt elődök hagyományait természetes módon folytatja, afféle kovász a Dózsavárosban. Ők azok, akik tavasszal májusfát állítanak, decemberben karácsonyfát, advent vasárnapjain találkozókat szerveznek, műsort a karácsonyfa körül. Igazi vendéglátók: mindig érkezik a tea, a házi sütemény, a barátságos fogadtatás pedig annak is szól, aki először vetődik a Dózsa térre. Nemcsak az ünnepek közösek, hanem azok az akciók is, amikor másokkal is összefogva együtt segítenek az iskolának, a bölcsődének vagy a védőnői szolgálatnak. 
De mi is történt Márton napján? Ami azt illeti, az eddigiekhez képest is előrelépés. A felújított Dózsavárosi Könyvtár (amely korábban, még óvo-
daként generációknak, a mostani nagymamáknak, nagypapáknak meg unokáiknak adott helyet) emeleti közösségi terme ünnepi dekorációt kapott: egy nagy tablót a Márton-napi hagyományokról, alatta ott világított az elengedhetetlen bányászlámpa. Hófehér damaszt a hosszú asztalon, a vázákban sárga rózsák. 
A családias este egy születésnappal kezdődött, a kerek évfordulót elért ünnepeltet sorban verssel köszöntötték a baráti kör tagjai. Volt torta, virágcsokor is, majd jött a vacsora a hagyományos víziszárnyassal, lila káposztával, rengeteg házi süteménnyel. Még táncoltunk is, majd komolyabb programként a „családi” feladatok megtárgyalása következett: hogyan legyen a farsangi bál, a bevétel ezúttal milyen jótékony célt szolgáljon, vagy hogy miből lehetne zárható raktárat építeni a szintén pályázati úton beszerzett sörpadoknak, asztaloknak. 
Ahogy tapasztaltam, évtizedek megszokott együttműködése ez, amihez szívesen csatlakoztak a beköltözők. És nem fontos, hogy a baráti kör legrégebbi tagjai már a hetven felé közelítenek, vagy túl is lépték már ezt a kort; az számít, ahogyan figyelnek egymásra, arra leginkább, aki a legnehezebb helyzetbe került, mindenkit szinten tart az érzés, hogy milyen jó együtt! Máskülönben hogyan hangozhatnának el ilyen mondatok: – Akár este is átjöhetsz beszélgetni! Ki kell ereszteni a gőzt, fel kell oldani a feszültséget, nehogy beteg legyél! 
Márton napján számomra ismét bebizonyosodott, hogy a leghatékonyabb gyógyszer bármilyen gondra a jó szó, a barátság.