Faültetés Vigántpetenden

2023.11.07. 13:00

Felélesztik az őshonos gyümölcsöst

Az idei őszön a Közép-Dunántúli Biokultúra Egyesület gyümölcsöskertet létesített a tulajdonában álló régi iskolához tartozó kertben, ahol a hétvégén több mint harminc facsemetét ültettek el.

Tóth B. Zsuzsa

A Közép-Dunántúli Biokultúra Egyesület gyümölcsöskertet létesített a régi iskolához tartozó kertben

Forrás: egyesület

Az egyesület elnöke, Ware Borbála lapunknak, elmondta, hogy a táji adottságokhoz alkalmazkodó, a Kárpát-medencében régóta termesztett gyümölcsfajták megőrzésében való együttműködésről szóló megállapodás keretében szervezett program célja a településen honos fák újra telepítése. 

A csemetéket ünnepélyes rendezvényen az egyesület titkára és elnöke vette át októberben Tápiószelén, a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központban. A vigántpetendi kertben a napokban előkészítették az ültetéshez a területet, bozótot irtottak, füvet vágtak, gödröket ásattak ki markolóval, hogy a génmegőrző gyümölcsöst megvalósíthassák. 

– Az eltűnő, a Kárpát-medencében régóta termesztett fajták, illetve a tájfajták fennmaradása és újrahonosodása a célunk. A fajták elterjedésével a genetikai alapok biztosítva vannak, a globális klímaváltozásból, az ökológiai és erőforrásválságból következő helyi szintű problémákat megoldjuk. A hagyományos gyümölcstermesztéshez és -feldolgozáshoz kapcsolódó ősi ismeretanyag megőrzése és a jelenkori lehetőségekhez igazításával történő alkalmazása a következő feladat. A vidéken élő fiatalokkal megismertetjük az alkalmazkodó gyümölcstermesztést és általában a tájbarát gazdálkodás lehetőségeit, amellyel maguk is hozzájárulhatnak az életgazdagság helyreállításához szülőföldjükön. Így a fogyasztók változatosabb, egészségesebb gyümölcshöz jutnak, előtérbe kerülnek a feledésbe merült gasztronómiai lehetőségek. A termesztők részére adott egy újabb piaci szegmens elérése, a Gyümölcsész kezdeményezés mozgalommá szélesedhet, a hagyományos művelésű gyümölcsösök mint tájképelemek újból a pannon táj részei lehetnek – mondta Ware Borbála. 

Az egyesület tagjai a hétvégén háromféle alma-, körte-, szilva-, valamint egyféle meggyfahusángot ültettek el a gyümölcsösben. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában