Ünnep

2024.01.28. 18:00

Egykori vérellátósok találkoztak Ajkán

A vérellátó egykori dolgozói ünnepelték az intézmény alapításának fél évszázados évfordulóját január 27-én a Tó vendéglőben. A vérellátó ugyan 1973.  január 1-jén kezdte meg a működését, de a találkozót – amelyre 27 egykori dolgozó fogadta el a meghívást – csak most tudták megszervezni. Az ötletgazda az intézmény első dolgozója, Sárikné Dézsi Katalin volt.

Tisler Anna

Jó volt visszaemlékezés a munkában töltött  évekre Fotó: Gyarmati László

A visszaemlékezésben elhangzott, hogy a városban sok nagy üzem működött, előfordult, hogy egy nap alatt 150 véradó jelentkezett. A környező falvakba is kiszálltak, hogy aki szeretett volna, segíthessen beteg embertársain. Később Nika Mária főorvos vette át a vezetést. A szép és felelősségteljes hivatás összekovácsolta az embereket. Többségük ma már nyugdíjas, mégis fontosnak tartják, hogy kapcsolatban maradjanak, felelevenítsék a közös emlékeket, beszámolójának egymásnak életük alakulásáról. A találkozóra sokan magukkal vitték a családi fotóalbumot, beszéltek az életük alakulásáról, örömeikről. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában