A legjobb célra, gyermekeik jövőjébe fektették az anyagi forrásokat

2024.02.14. 13:16

Biztonságos játszótér készült korszerű eszközökkel Sólyban

Játszótérbejáráson vett részt a településen Ovádi Péter országgyűlési képviselő, Kaptur József polgármester és Pergő Margit, a Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület elnöke február 14-én. Közösen járták be a területet, megtekintve a mostanra elkészült, a gyermekek által már használható eszközöket.

Benkő Péter
Játszótérbejárást tartottak Sólyon 
Fotó: Nagy Lajos / Napló

– A település elmúlt években tapasztalható fejlődése jól mutatja Sóly község vezetésének elkötelezettségét – mondta el lapunknak Ovádi Péter, aki azt hangsúlyozta, a játszótér és a hasonló beruházások a leginkább szívmelengetőek, hiszen a jövőnek, gyermekeinknek készülnek. A képviselő szerint Sóly jól használta fel a támogatásokat, hiszen a játszótéren kívül egyebek mellett új közösségi helyeket hoztak létre, járdákat újítottak meg, de figyelemre méltó, hogy a közeljövőre vonatkozóan is kész tervekkel rendelkeznek.

Kaptur József elmondta, a játszótér két pályázat segítségével valósult meg. Első lépésben a Magyar falu programban nyertek közel ötmillió forintot, ezt egymillió forintos önkormányzati forrással egészítették ki, majd megindult a kivitelezés. Többek között kis és nagy csúszda, többfunkciós lépegető valósult meg ekkor, majd nagyjából egy év múlva pályázott az egyesület – melynek a sólyi önkormányzat is tagja – az Európai Unió Leader programja keretében a játszótér további fejlesztésére. Ekkor három és fél millió forintot nyertek el, melyet az önkormányzat szintén kiegészített másfél millió forinttal. Így a funkciók jelentősen bővültek.

– Szerencsésen találkozott a két program Sólyban – hangsúlyozta Pergő Margit, hozzátéve, látszik, hogy a terület lehetőséget ad még további fejlesztésekre. Ezekről a tapasztalatok alapján döntenek majd. – Nem véletlenül hozzák el más falvakból is a gyerekeket Sólyba, hiszen a játszótér valóban korunknak megfelelően elégíti ki az egészen kicsik és a nagyobbak igényeit, akik fészekhintától a rugós kacsáig sok korszerű, biztonságos játékot használhatnak – mondta Pergő Margit.

– S hogy a terület egésze még biztonságosabb legyen, a község saját forrásból tervezi egy lánckerítés kialakítását a játszótér és a park körül – tette hozzá Kaptur József. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában