Több helyen teljesített már szolgálatot

2024.02.19. 15:00

Új református lelkész érkezett Sümegre

Kóródiné Demeter Orsolya személyében új református lelkész kezdte meg munkáját Sümegen.

Szijártó János

Kóródiné Demeter Orsolyát Végh László polgármester köszöntötte a vasárnapi református istentiszteleten

Forrás: önkormányzat

A lelkész asszonyt Végh László polgármester köszöntötte Sümegen a vasárnapi református istentiszteleten. Azon túl, hogy eredményes munkát kívánt, szólt a most záruló Házasság hetéhez kapcsolódva is. Hangsúlyozta a család fontosságát, amit a társadalom alapköveként jellemzett. – Mindannyian tudjuk, hogy napjainkban sátáni támadás folyik a házasság,  a család és a gyermekvállalás ellen. Ez ellen pedig minden jóérzésű embernek küzdenie kell, felekezetre, vallási hovatartozásra való tekintet nélkül – hangsúlyozta a polgármester, majd kiemelte, hogy a családhoz tartozik az idősek tisztelete is, hiszen nemcsak anyuka, apuka és gyerekek vannak, hanem nagymamák és nagypapák is.

Kóródiné Demeter Orsolya egyébként Veszprémből, a Kálvin János Parki Református Egyházközségből érkezett Sümegre. Középiskolai tanulmányait a kilencvenes években Kolozsvári Református Gimnáziumban végezte, majd a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet hallgatójaként készült a lelkipásztori szolgálatra. Több helyen teljesített szolgálatot, mostantól Sümegen segíti a hívek lelki épülését.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában