Táj-Kapocs

2024.04.27. 16:00

Együttműködés közös gondolkodással

A Táj-Kapocs az Együttműködő Közösségekért Alapítvány a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériummal karöltve idén januárjában egy területfejlesztési kísérleti programot indított, amelynek célja egy érték- és közösségvezérelt térségfejlesztési modell megvalósítása.

Szijártó János

Az egyes régiók sajátosságait és igényeit előtérbe helyező programról Oszkai Réka, a Táj-Kapocs Alapítvány kuratóriumának elnöke úgy fogalmazott, hogy alapvető cél a térség szereplőinek bevonásával az élhető vidék megteremtése. Ehhez adott a területfejlesztési, közösségfejlesztő és közművelődési szakemberek, civil szervezetek tagjainak tudása, illetve megvalósult vagy folyamatban lévő projektek, amelyek azonban sok esetben egymástól függetlenül, elszigetelten léteznek. Így ezek összekapcsolása komoly hozadékkal kecsegtet. Oszkai Réka, aki a sümegi Kisfaludy Sándor Művelődési Központ igazgatójaként, tapasztalt szakemberként vállalta az alapítvány vezetését, mindig is fontos szempontként kezelte a térségi feladatok ellátását, koordinálását. 

A Kulturális Híd építése Sümeg térségben című hálózatépítési konferencián több más mellett Megyer és Csabrendek is képviseltette magát
A Kulturális híd építése Sümeg térségben című hálózatépítési konferencián több más mellett Megyer és Csabrendek is képviseltette magát
Fotó: Szijártó János/Napló

– Sok év munkája és sok apró lépés vezetett a márciusban rendezett Kulturális híd építése Sümeg térségben című hálózatépítési konferenciánkig, ahol a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium, a térség kulturális szereplői és a Nemzeti Művelődési Intézet is aktív szereplőként vett részt. Tulajdonképpen innentől indult el ténylegesen a kísérleti program, ami már nemcsak a sümegi, hanem a tapolcai, devecseri, vasvári és zalaszentgróti térséget is magában foglalja. Összesen három megye 125 településének 88 ezer lakosát. Ezek az úgynevezett belső perifériás térségek, amelyek fejlesztését a szóban forgó program előtérbe helyezi. Összekötő kapocs a területfejlesztés, közösségépítés és kultúra hármasa, így a már megkezdődött hálózatépítésnél elsőként az olyan szakemberekre alapozunk, akik tevőleges részesei lehetnek az érték- és közösségvezérelt térségfejlesztési modell kidolgozásának. Fontos, hogy megismerjük egymást, s hogy készüljön egy értékleltár, amelyben benne vannak a szakemberek, ifjúsági szervezetek, önkormányzatok, kulturális és gazdasági szereplők, jó gyakorlataik, projektötleteik, azaz minden, ami érték az említett területen. A Táj-Kapocs program szlogenje, a Közösség, érték, fejlődés pontosan meghatározza feladatainkat. Első fázisban közösséget építünk, hogy megtaláljuk a közös értékeket, és ezáltal megalapozzuk a fejlődést, beleértve a területfejlesztés, gazdaságfejlesztés lehetőségét. Az első két évben az a legfontosabb feladatunk, hogy olyan modellprogramot dolgozzunk ki, amelyet hazánk többi térségében is tudnak majd alkalmazni – mondta Oszkai Réka.

A Táj-Kapocs program szlogenje a "Közösség, érték, fejlődés"
A Táj-Kapocs program szlogenje a "Közösség, érték, fejlődés"
Forrás: Oszkai Réka

A program megvalósításához együttműködő partnerek is szükségesek, így Réka számíthat a közös munkában olyan szakemberekre, akik a képviselt térségeinkben, sőt országos szinten is elismertek, magasan képzettek, elhivatottak, és erős kötődésük van a közösségekhez és a fejlesztések iránt. Fontos, hogy minden térségből legyen aktív együttműködő partner, hiszen így lehet célirányos, egyedi igényeket figyelembe vevő területfejlesztési fókuszú modellprogramot megvalósítani. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában