Magadban legyél valaki – Ajkán is levetítették az ultrafutók életéről szóló filmet

Mert az az igazi győzelem, megvalósítani az álmunkat, bebizonyítani, hogy képes vagyok rá, átélni a végigcsináltam jóleső érzését. Mindegy, hogy akasztanak-e a nyakába érmet vagy sem. Az ultrafutók küzdelmét, fájdalmát, örömeit mutatja be a Simonyi Balázs által a Spartathlon 246 kilométeres futásról készített Ultra című film, amely szombaton volt látható az ajkai moziban a TovaFutók SE által szervezett vetítésen.

A bemutatót követően közönségtalálkozót tartottak Simonyi Balázs rendező, forgatókönyvíró, színész és az egyik szereplő, Szabó Béla részvételével.

Simonyi Balázs négyszeres ironman, négyszer teljesítette az UltraBalaton és a Spartathlon ultrafutó versenyeket, több tucatszor a maratont. Szabó Béla ötször indult a Spartathlonon, de egyszer sem ért célba. Az akkori szabályok szerint többször már nem nevezhetett, ezért elindult, hogy egyedül, versenyen kívül végigfussa a távot. Ezt a próbálkozását mutatta be a film.

– Kevés az, aki csak a mozgás öröméért fut – fogalmazta meg Szabó Béla. – A többség valami probléma megoldása miatt fut. Lehet az súlyprobléma, munkahelyi vagy családi gondok miatti feszültség levezetése, erőpróba. Soha nem késő elkezdeni a rendszeres futást. Én 40 évesen kezdtem. Először rövid távon versenyeztem, majd kíváncsi lettem, a maraton után kötelező-e meghalni. Hát nem. Végigcsináltam. Aztán jöttek az egyre hosszabb és hosszabb távok, végül a Spartathlon. Az öt próbálkozás mindegyikénél úgy 100 kilométer környékén feladni kényszerültem. Majd mikor már versenyen kívül neki-vágtam, 25 kilométerrel a cél előtt adtam fel. De nekem így is siker. Túljutottam azon a szakaszon, amin korábban nem. Túlszárnyaltam az addigi önmagamat. Azt, hogy nekem mi a siker, én döntöm el. Ne másoknak akarj megfelelni, magadban legyél valaki.

Simonyi Balázs elmondta, hogy több sportolót választottak ki a mezőnyből, aki valami miatt érdekes volt. Bemutatott egy anyát, aki huszonévesen leukémiában meghalt fiára gondolt a táv megtétele közben, és egy beszédhibás fiút, akit a futás megnyugtat, teljessé teszi az életét. A távot ugyan egyikük sem futotta végig, de a küzdelmük, ahogy mentek előre, küzdötték le az emelkedőket, a kilométereket, nem adták fel az első nehézségnél, példát ad. Csaknem másfél napig menni előre kis pihenőkkel, tartani az időt, legyőzni a testet, óriási elhatározást kíván. Aki a verseny szigorú nevezési feltételeit teljesíti, annál már a fizikai felkészültség rendben van, onnantól fejben dőlnek el a dolgok.

Szabó Béla hozzátette, mióta bebizonyította saját magának azt, hogy képes a nehézségeket legyőzni a pályán, azóta az életben is magabiztosabb. Bátrabban néz szembe a problémákkal és magabiztosabban oldja meg azokat.

Simonyi Balázs elmondta, útközben mindenkinek eszébe jut, hogy feladja, és az is, hogy többet nem csinálja. Az út küzdelmes, az öröm az, amikor vége van. Egy nehéz szakasznál azt mondta magának, ha vége lesz, akkor egy évig nem fut. Ott és akkor komolyan gondolta. Aztán persze nem úgy lett.

A Spartathlont a legtöbben segítővel futották végig. Szabó Béla a versenyen kívüli próbálkozásban a kísérője rábeszélésére adta fel egy forgalmas, veszélyes útszakasz előtt. Az egyik néző kérdésére válaszolva a futók elmond-ták, az embertől és helyzettől függ, hogy ki hogyan indul és csinálja. Van, akinek segít az, ha van mellette valaki, míg más inkább egyedül, magában akar lenni a megpróbáltatásokkal teli úton.

A Spartathlon 246 kilométeres ultramaratoni futóverseny Görögországban, Athén és Spárta között. A versenyt 1983 óta rendezik meg, szeptember utolsó péntekén rajtol a mezőny. A start az Akropolisznál van, a cél a Spárta főterén álló Leonidász-szobor. A sportolók éjszaka sem állnak meg. A távon 75 pihenőhelyet kell érinteniük, mindenhol mérik a szintidőt, amit ha túlhalad a futó, kizárják.