A naiva, a kisfiú és a valódi nő története

Hiába tagadjuk. Aki elolvassa a darab előzetesét vagy már eleve ismeri annak alaptörténetét – miszerint a tizenöt éve elhagyott, ám még mindig szerelmes színésznő kapva a váratlan lehetőségen, eljátssza hazatért, ám épp válni készülő férje előtt annak sosem volt, tizennégy éves fiát –, szóval a Janika története felől akár csak vázlatosan is informálódott néző se tud másra gondolni az előadás első percétől fogva, minthogy lesz-e Janika. Vajon lesz-e a bájos színésznőből kisfiú, vajon sikerül-e az átalakulás, vajon nem lesz-e túl modoros, halványan megformálatlan vagy ízléstelenül túlzó? Vajon létrejön-e egy hihető, igazán kisfiús és igazán tizennégy éves Janika a szemünk láttára, a színpadon? Micsoda fantasztikus indítás ez a Békeffi István–Stella Adorján szerzőpáros részéről, már az első felvonást egy olyan bravúrral nyitni, mint egy szereplő átalakulása.

Hasonló pillanat ez, mint mikor Molnár Ferenc Színésze katonatisztté avanzsál A testőrben, hogy feleségét, a Színésznőt visszahódítsa, illetve rajtakapja a házasságtörésen, ám a két szándék hamarosan egy és ugyanaz lesz, elvégre, szerelem az indíték, s ezen a téren már könnyedén összemosódnak a dolgok. Legendás színészvilág, önmagukból kivetkőzött szerelmesek, szerep a szerepben: hasonló elemekkel operál a Janika is, s akárcsak A testőr, s az attrakció itt sem abban rejlik, hogy sikerül-e az átalakulás – elvégre, ahogy az a darabból is kiderül, egy jó öltöztető csodákra képes –, hanem abban, hogy fent is marad-e a kisfiú maszkja a színésznőn?

Hiteles tud-e maradni egy színész két szerepben, két felvonáson át, no és persze, ott az örök kérdés, mely a helyzetkomikumra jelentős mértékben építő darabok esetén óhatatlanul felmerül: nem lesz-e sok a félreértések adta jelenetekből, felismerésekből, fel nem ismerésekből, összekacsintásokból, szóval a mesterkedések sora, amit egy beöltözés okoz, képes-e több mint két órán át fenntartani a néző érdeklődését, aki ráadásul már az első félórában megkapta, amire a legjobban várt, az átalakulást? A kérdésre a válasz nem, nem lesz sok. A Vándorfi László rendezte előadás főszereplője, a Polgár Gizi színésznőt alakító Pap Lívia ügyesen váltogat a körülrajongott naiva és a nagyszájú kiskamasz karaktere között, ám ami a szerelemből fakadó kétségbeesett színjátékra felteszi a koronát, az a Polgár Gizi körül élők reakciója. A komédia legütősebb duója, a Gizi szüleit alakító Kovács Ágnes Magdolna és Molnár Ervin minden mozzanata aranyat ér, nemcsak együtt lélegeznek, mozognak, de még ellentéteik is összekapcsolják őket, nem véletlen olykor a nyílt színi taps. Malvin, az öltöztetőnő (Oravecz Edit) rugalmas, örökifjú, s olyannyira hozzászokott a teátrum világához, hogy már meg sem rökönyödik a színésznő szeszélyei, azonnal részt vesz a játékban. Adorján, a színházigazgató (Koscsisák András) idegei ugyancsak hozzáedződtek a felforduláshoz, még ő tűnik a leginkább összeszedett, legracionálisabb figurának, ellentétben az Amerikából hazatérő, véglegesen válni készülő férjjel (Keresztesi László), aki sosem látott – sosem volt – fiát, s rég nem látott nejét megpillantva teljesen összezavarodik.

A komédiának azonban látványos eleme csupán az újra és újra véghezvitt átöltözés, a fókusz nem a ruhán és a parókán van. A Janika ugyanis – a címmel meglehetősen ellentétes módon – értelmezhető egy nővé válás drámájaként is. Bár főszereplőnk, Polgár Gizi ízig-vérig valódi nő, sőt, valódi színésznő: szeszélyek és érzelmek széles skálája hat rá, ám ahogy arra fény derül, kapcsolataiban hamar válik féltékeny, hisztis, duzzogó gyerekké. Ilyen szempontból meglehetősen ironikus hát, hogy épp egy kisfiú szerepét kell eljátszania ahhoz, hogy megtanulja, hogyan válhat valódi, felnőttként gondolkodó nővé. Janika feladja hát a leckét férjnek, s feleségnek is, kinek felelősséget, kinek megfontoltságot tanít a sosemvolt tizenéves kamasz- Érdemes tanulnia tőle színésznek, nézőnek, férfinak, nőnek egyaránt. A közönség a Pannon Várszínház Janika című előadását január 14-én vasárnap láthatja legközelebb.